Anyatej nem csak csecsemőknek
Beküldte szerk -
A szoptatásról már sok minden elhangzott, de bizonyára kimeríthetetlen a téma, és mindig akadnak, akiknek az új információ, megerősítés jól jön. Itt van mindjárt az egyik, legvitatottabb téma: szoptatás egy éves kor után.
Nagy örömmel tapasztalom, hogy mostanság a fiatal anyukák körében egyre többen hagyatkoznak saját ösztöneikre, és engedik gyermeküket addig szopni, amíg igényli, illetve amíg mindkettejüknek örömet okoz. Bizony legtöbbször nincs könnyű dolguk, hiszen sok évtizedes rossz beidegződéssel kell felvenniük a harcot.
Például ott vannak rögtön a nagymamák, anyósok, orvosok (tisztelet a kivételnek!), akik rosszallásukat fejezik ki a hosszúra nyúló szoptatás miatt. Aki már megélte ezt, annak nem kell ecsetelnem, milyen megjegyzéseket kell elhárítani. Személy szerint én is ki voltam pellengérezve első kisfiam szoptatása idején. Mindennapos volt: Még mindig szopik?!
Apósom, anyósom a két éves Levikémnek próbálták elmagyarázni, hogy ilyen nagyfiúnak már nem illik cicizni. A háziorvos lehordott: Nem kell MINDENT megengedni a gyereknek!
Sorolhatnám a negatív élményeket, de nem teszem, hiszen az senkinek se jó, és nem rosszindulatból származtak, csupán téves hiedelmekből. Inkább kedvet csinálnék a szoptatás minél tovább folytatásához!
Kezdetben egyszerű a helyzet: az újszülött éhes, anyja megszoptatja. Ahogy cseperedik az apróság, egyre inkább ki tudja fejezni a szopizás miatt érzett örömét. Elég a felcsillanó szemekbe nézni, mosolyog az egész babaarc, amint bekapja a mellet, gügyög és elementáris erővel anyjába csimpaszkodik, lábait lazán felteszi anyja hasára, kis kezeivel gyömöszölni kezd. Ahogy kezd jóllakni, néha elengedi, felnéz anyja szemébe, ,,mond valamit, rúgkapál, aztán folytatja, amíg jólesik
és szinte látjuk, amint gömbölyödik az anyatejtől.
Aztán hipp-hopp egy éves lesz, de ha hagyják, esze ágában sincs leválni, miért is tenné?
Ritkábban fog szopizni, előtérbe kerül az érzelmi biztonság, amit az anyamell jelent. A szoptatás élménye meghatározó anyának és gyerekének egyaránt. Bármi baj éri a kisgyereket, rögtön vigaszt talál, bánatában, betegségben a leghatásosabb enyhítő. Nem mellékesen pedig a szoptatás előrehaladtával az anyatej összetétele folyamatosan változik a kisgyerek igényéhez alkalmazkodva, például megnő az ellenanyagok szintje, ezzel védve a gyereket a kórokozóktól.
Közeledve a második szülinaphoz, a nagy gyerek már csak néha akar szopni, nálunk például csak elalváshoz kellett, illetve ha betegség tört ki rajta, vagy hirtelen történt valami rossz dolog vele. A szoptatás a biztos hátteret jelenti a gyereknek, ahol mindig oltalmat, bátorítást talál, ez pedig fontos önbizalma kialakulásához. A kisgyerek természetes igénye az odabújás anyjához, megnyugszik, ellazul, kötödésük újra és újra megerősödik.
Az érzelmi jelentőség mellett egészségügyi szempontból is csak előnyei vannak a kisgyerek szoptatásának. Például betegség, baleset, kórházi beavatkozás során a szopás megnyugtatja, és fájdalmát ténylegesen csillapítja a közben felszabaduló hormonok által. A hosszú szoptatás alatt a kisgyerek szájizomzata erős lesz, fogsora szabályosan nő, hangképzése, beszédkészsége fejlődik. Ha gyerekkorban maradéktalanul kiéli szopási ösztönét, nem fog cumizni, ujjat szopni, körmöt rágni, felnőttként kevésbé lesz hajlamos arra, hogy a dohányzás, alkohol, kényszeres evés, drog rabja legyen.
A gyermekét több évig örömmel szoptató anya jogosan lesz büszke magára, hiszen a lehető legjobbat adja ezzel gyermekének. Ráadásul újabb kutatások alapján a hosszan szoptató nők körében kevesebb a csontritkulás, a petefészek- és a mellrákos megbetegedés.
Kívánok hát minden leendő és meglévő anyukának sok boldog, szoptatással eltöltött órát, amire a gyermek nem, ők viszont mindig emlékezni fognak!
Fülöpné Andi