A vízről

- különös tekintettel a wellnessre -

Szeretek vizezni. Elmerülni benne, ha meleg és lágy, inni belőle, ha ásványokban gazdag. Halak vagyok, nagyon, kicsordul a könnyem, hagyom. Ezüsthídon, aranyhídon. Jár-kel a lidérc szép ruhába, mégse engedik a táncba. Kérdezik, mi abban a jó, ha az ember csak úgy van a vízparton, csak úgy lenni, nyaralni, őszbe vegyülni, mi abban a jó? Hát miféle kérdés ez?

A víz maga az élet, testünk java, eső, sírás, erotika. Elsüllyedt amforák közege, óvó, gyógyító erő. Hegedő seb udvara. Felszálló köd. Árulkodó páfrányok lassú, kifinomult lafatya. Víz nélkül nincs pohár, se felhő. Nélküle nem látsz magasra, s gyom se nő. Élet és halál ura. Özön- és magzatvíz. Levesünk és víz-életünk. Vizeletünk. Átmos, egybetart, kinyitja bőrünk fulladozó pórusait. Megfojt. Megkegyelmez. Örök és mozgó. Szőlő vére, Krisztus vére, Pilátus lelkiismerete. Papi felhajtás, indiai főhajtás hamuval szórva szét. Könnyű fröccs.

Egészségedre! Hákettőó. Tüsszentés. Zagyvaság. Most és mindörökre. Forrón a törökre. Teafűre. Torokra. Langyul a homlokra, jeget mi fáj, arra. A mulandóra. Jó a jég problémára, lázra, roskadozó eszkimó házra. Whiskybe, atomerőműbe. Haj, az Alkotó akvarelles portréjára, a lángoló lélekre vagy a szomjazó mohára. Keresztre, homlokra, gyerekre. Tébolyult lélek ruhájára. Tömegre, izzó szénre. Ki viszi át a szerelmet?

Szomjas vagyok – egy kis víz kéne. Haldokló csuklására, ajkára, nyelvére. Nyel, vére megáll. Szikrákat nem szór nedves szeme. Üveges tekintet víztelen, száraz. Az ördög forró, tüzes, de az Isten körbeússza egész nap a mindenséget.

Várnai László

Rovat: