Ventuza az eseményszálak csapdájában

Kamondi Zoltán Dolina (Az érsek látogatása) című filmjéről

Kedvelem azokat a filmeket, ahol nem rágnak mindent a számba, ahol némi emésztést igényelnek a látottak. Persze csak módjával, valami minimális – képi, dramaturgiai, színészi játékbeli – izgalom azért nem árt, ha van. És természetesen a vevőnek is – vagyis nekem – hangolva kell arra lennem, hogy befogadjak egy Bud Spencer filmnél összetettebb alkotást.

A Dolinával azonban valami nem stimmelt. Vagy bennem volt a hiba, és nem voltam képes a manapság oly divatos kifejezéssel illetett „együttgondolkodásra”, vagy a film kívánt az általam még emészthetőnek tartott és produkálható szintnél nagyobb odafigyelést. Ugyanis a film körülbelül harmadától kezdve csak szenvedésben és reményteli várakozásban volt részem, várván, hogy az éppen játszódó jelenet már az utolsó lesz.
























A film alapjául Bodor Ádám Az érsek látogatása című kisregénye szolgál. A történet szerint Gabriel Ventuza halott apjának, Viktor Ventuzának földi maradványaiért érkezik a Kárpát-medence azonosíthatatlan hegyvidéki régiójában fekvő Bogdanski Dolina nevű kisvárosba. A hely tipikus poszt-huszadik századi közép-kelet európai vidék: megélt több határ- és diktatúraváltást; olyan hely, ahol a bukott rezsim helyét egy másik diktatúra váltotta föl. Bogdanski Dolina esetében a proletárét éppen a teokratikus. A film elején érkezik meg Gabriel, majd végtelen megvárakoztatásai közepette szépen lassan rá kell ébrednie, hogy bár a településre megérkezni sem egyszerű – egyszerre térbeli és időbeli utazásról is van szó –, onnan távozni csak koporsóban lehet. Vagy élve, vagy holtan. Ha egyáltalán lehetséges.

Kamondi Zoltán a hazai viszonyok között ritka lehetőséget kapott, amikor a teljes díszlet-kisvárost felépíttethette. A várost uraló fehérség, sivárság a település feletti volt bányának köszönhető, amely azonban ma már nem más, mint az Izolda, a tüdőbetegek elkülönítője. Ettől függetlenül lassan mindent elnyel a por; még az eső sem moshat tisztára semmit, az életet adó víz pedig vörös (vasas?) pocsolyákban gyűlik össze. A figurák jelmezei kifejezetten abszurdak, gondolok itt a szerzetesek felcsatolható álszakállára, fehérporette csuháira, vagy a vasúti fejállomást reménytelenül tisztító három szerzetes talpára eszkábált múzeumi-suvick-papucsára. A 38. Filmszemle a Legjobb látvány díjával jutalmazta a filmet.

























A színészi játékról sem lehet rosszat mondani. Bár a megyei napilap szombati állításával ellentétben Eszenyi Enikő egyáltalán nem szerepel a filmben, de ott van a már civil megjelenésével is „dolinai” Derzsi János, az újabb oldaláról megismert naccsasszony, Molnár Piroska, az örök tehetség skatulyába lassan-lassan beleragadó Bán János, és kakukktojásként a főszereplő Adriano Giannini is. Persze azonnal fölmerül a kérdés, hogy hazai alkotásban miért szerepel külföldi, „kevéssé ismert” – gy.k. nóném – színész. Nos, talán éppen a távolságot, a kívülállóságot és az ebből eredő kiszolgáltatottságot megjelenítendő, ugyanakkor talán gondosabban kellett volna a szinkronhangot megválasztani, ugyanis a 40 éves szűz főszereplőnek a magyar hangja meglehetősen elidegenítő hatású volt (nevét persze egyetlen weblap sem jelzi…). Persze a forgatókönyv gyengéin a színészeknek sem sikerül felülemelkedni, párbeszédeik nem reálisak, nem életszerűek.

A könyv mozaikszerű, időben előre-hátra ugráló, narrátor által előadott sztoriját már eleve érdekes kísérlet lehetett lineáris vezetésű filmmé alakítani. Az elején említett unalom akkor lepett ugyanis meg, amikor egymás után a sokadik mellékszál és láttatni engedett összefüggés bontakozott ki a vetítővásznon. Amikor már azt gondoltam volna, hogy újabb momentumot már nem kapok, mindig lett egy újabb. A film utolsó húsz percében már kifejezetten drukkoltam annak, hogy az alkotók valahogy oldják meg a széttartó film lezárását. Nos, megoldották, azonban ez sem katarzist, sem dramaturgiai megoldást nem jelentett.























A filmet 2008. január 23-án vetítették a HEMO Kortárs filmklubjában.
Dolina (Az érsek látogatása), színes, magyar film, 122 perc, rendezte: Kamondi Zoltán, készült 2006-ban.

Rovat: