Budapest, te csodás!

- tömény élmény -

A fővárosban van sok ember, nagy a tömeg, a kiabálás, lökdösődés. Az emberek tapossák egymást vagy hömpölyögnek előre bávatagon az ezerféle ingertől sújtottan. Miért szeretem Budapestet? Mert van sok inger, ami éri az embert. Nagy játékbolt, sok könyvesbolt, cipőbolt, ruházati üzlet, nagy választék. Szemet legeltetni lehet sokat.

Ha szottyanik kedve az embernek, ellátogat egy kiállításra, megnéz egy most bemutatott nem ámerikai filmet, beugor esetleg a töméntelen színház közül egynek az előadására.

Hiányként élem meg Budapest ilyesféle előnyeit, egyetemista koromban természetesnek tűnt, és visszatekintve nem is használtam ki eléggé. Persze, a fővárosban minden töményen koncentrálódik, a szar is. De amióta vidéki kisváros(ok)ba „ástam el” magam bizonytalan időre, azóta a hátrányok nem érintenek meg, hanem folyamatos majális, mikor felrándulunk Butapestre. Ilyenkor végigjárom gyors ütemben a kedvenc, ismerős boltjaim, hamarjában veszek egy-két cuccot, elolvasom a programajánlót, hogy miből maradok ki megint csak, álldogálok a mozi előtt, hogy mely filmeket nem látom még egy jó ideig.

Mert nagyon kell ám igyekezni, ha az ember Budapesten jár. Koncentrált, tömény élményidőszak ez. Mert ha szabad a hétvége, és hazamegyek (egy másik, de a fővároshoz nagyon közeli kisvárosba), akkor is csak átutazom hazánk fő-városán. Ha nem potyára óhajt az ember felutazni, akkor például hónapokra előre kell színházjegyet foglaltatni, ezzel az élmény kötetlensége, természetessége szűnik meg. Külön időt kell szánni, szakítani a székesfőváros egyes rendezvényeinek megtekintésére, és ilyenkor nagyon elkezd súlyozni az ember, hogy vajon tényleg érdemes-e elnézni ide-oda-amoda – ha mondjuk, ehelyett találkozhat, beszélgethet rég nem látott szüleivel, barátaival, ami ugye szintén állandó pótlásra szoruló és koncentráltabb esemény, mint ha „shimán” egy helyen élnénk. Na, de amíg ki nem csöppensz belőle, nem értékeled a jót.

Tehát ha áthaladok Budapesten, akkor még nézni sincs időm általában, nemhogy látni, vásárolni és kulturális élményeket begyűjteni. Persze Veszprém jó hely, itt is akad (imitt-amott) néhány figyelemre méltó esemény, de az ember (én) főleg belső életet él, és alig osztja meg azt valakivel. Jobb híján marad ingernek a tévé (Barátok közt, Nils Holgersson), az internet, néhanapján a pláza és a plázamozi, könyvek… Munkám során naphosszat nézek ki a fejemből, „lelki életet élek”, gondolataimat magamba fojtom, butulok elfele. Vagyis nem, mert ezt felismerem legalább, és teszek ellene, ha tehetek. De persze ennek már semmi köze nincs hazánk csodálatosan izgalmas és kalandokban gazdag fővárosának.

„Budapest, Budapest, te csodás!
Te vagy nékem a szívdobogás.
Sehol nincs a világon olyan szép város,
És ilyen rügyfakadás!

Budapest minekünk a világ.
A Dunát mennyi híd öleli át!
Fenn az égen a hold, és a sok teli bolt.
Csodaszép ragyogás!
Budapest, Budapest, te csodás!”

Rovat: