Az elmúlt években a Palatinus tanulmányok igyekeztek átfogóan, néha talán túlságosan részletesen elemezni Földünk sorsát, közeli és távoli jövőjét. Az elemzések igyekeztek feltárni mindazokat az összefüggéseket, amelyek a múltban gyökereznek, és adott esetben meghatározzák napi életünket is. Tényszerűen meg kell állapítani, hogy a 2007. évben sem történt semmi olyan változás, ami esetlegesen lassíthatná vagy megállíthatná bolygónk pusztulását.

A palatinuszi szemlélet természet-, élet- és embercentrikus. A természet és az élővilág egymásrautaltságát állandóan figyelembe kell venni, ami azt eredményezi, hogy jószerivel mást sem kell tenni, mint a földi élet egyensúlyi állapotát és annak változásait vizsgálni, feldolgozni, elemezni és összefoglalni.

A korszakra, az elmúlt évre és napjainkra az jellemző, hogy az a bizonyos „egyensúlyi állapot”, amely a biológiai létet biztosítja és fenntartja, felborult. Az állításon sokan vitatkoznak. Kérdés, hogy az egyre gyorsuló egyensúlytalanság vajon csak időszakos, avagy még visszafordítható, és átbillent-e már azon a szinten, amikor jövőnket már csak a véletlenszerűség és a kiszámíthatatlan folyamatok fogják jellemezni. Ezekre a kérdésekre senki nem mer válaszolni, viszont azt, aki előrevetít egy apokaliptikus állapotot, depressziós gondolkodónak, vagy néha elmebetegnek kiáltják ki.

Milyen következtetéseket vonhatunk le az elmúlt évek palatinuszi írásaiból? Azokban a cikkekben, melyekben a közel és a távoli múlt természeti egyensúlyával foglalkoztunk, még azt olvashattuk, hogy a 20–50–100 éve élt embereket, tudósokat teljesen más gondolatok foglalkoztatták, mint napjaink szaktudósait. Elődeink futurisztikus álmaiban sem jelentek meg azok a természeti katasztrófák, melyeket nekünk már meg kell élnünk. Minek tudhatjuk be ezeket a változásokat? – erre kerestek válaszokat az elmúlt évek írásai. Felvethetnénk, hogy a történelmi korokban élt tudósok talán ostobák voltak, vagy nem rendelkeztek megfelelő ismeretekkel…, sorolhatnánk a kérdéseket, mert csak ezeknek a kérdéseknek a válaszaiból ismerhetjük meg azt az életet, amit akkor éltek.

A válasz egyszerű, hibát nem követtek el, tudásuk megfelelő volt (a korszakra jellemező), szinte ugyanolyan metódussal végezték elődeink a vizsgálataikat és kutatásaikat, mint napjaink tudósai. Az aktuális napi vizsgálódásukat (termelés, fogyasztás, népesség, járványok stb.) a bekövetkezett események figyelembevételével dolgozták fel. Az eredmények pontosak és hitelesek voltak, valamint a jövőt is pontosan tudták megítélni. Volt azonban egy tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, és ez nem más, mint az, hogy abban az időben a természet viszonylagos egyensúlyban volt, mondhatjuk azt is, hogy biztosított volt a fenntartható biológiai élet. A jelenlegi tudomány is ezen elvek mentén gondolkodik, a bekövetkezett eseményeket, a napi aktualitásokat vizsgálja, és ezeket tekinti a jövőt befolyásoló tényezőknek. Gondolhatnánk, hogy akkor miden rendben van, de sajnos ez téves szemlélet. Ragadjunk ki egy példát, a széndioxid-kibocsátást, az üvegházhatást.

Tudott, hogy kb. 50 éve még azon aggódtak a tudósok, hogy elfogy a széndioxid a levegőből, és ezzel kihal az élet a Földön. Tudták, hogy a biológiai létet a fotoszintetizálni tudó növényzet jelenti. A szén körforgásának megfelelően a széndioxidból szénvázas szerves molekulákat hoznak létre a növények, amelyek más élőlényeknek a táplálékát jelentik, miközben oxigént juttatnak a levegőbe, mely más élőlényeknek – mint pl. az embernek – a lételeme. Valóban, ha vészesen csökken a széndioxid a levegőben, alapjaiban szűnhet meg a ma ismert élővilág a Földön. Bölcs tudósaink tehát azt javasolták, hogy égessük el a föld szén-, olaj-, gázkészleteit, ezzel megoldjuk a szén körforgásának problémáját. De jó tudósaink azzal nem számoltak, hogy az ostoba ember nagy buzgalmában eközben kivágja a Föld tüdejének számító erdőket, és ezzel átbillenti az egyensúlytalanságot a másik oldalára, azaz most a sok széndioxid veszélyezteti a földi életet.

Van egy másik probléma is: 50–80 éve nem számították ki, hogy az egyensúlyi állapotnak megfelelően hogyan tudná az ember a szén körforgását fenntartani, azaz mennyit égessen el a megkötött és „konzervált” szénmennyiségből. Ez súlyos hiba volt, mert ezt a kis rést használta ki a természettudományokhoz nem értő politika és a tőkés csoportok, nem másért, mint hatalmuk és vagyonuk gyarapítása érdekében.

A mai tudósoknak pontosan számolniuk kellene, és meg kellene határozniuk, hogy mennyi lehet a széndioxid-kibocsátás mértéke évre, hónapra, napra, órára, percre lebontva. Mennyi erdőfelületre és aktív zöldfelületre van szükség Földünkön, hogy beálljon ismét egy viszonylagos egyensúlyi helyzet. A korábbi írásokban részletesen foglakoztunk azokkal az elemzésekkel, hogy milyen jelenleg az „ember ökológiai lábnyoma”, egy emberhez mekkora mezőgazdasági és erdőterületnek kellene tartozni. Mérvadó tudósok megállapításainak összevetésével azt mondhatjuk, hogy az egyensúlytalanság fokozatosan növekszik, és csökkenésnek még csak a nyomával sem találkozunk. Ez természetesen a 2007. évre vonatkozik.

Az ENSZ szorgalmazza, hogy 2020-ig szülessenek új tervek és ajánlások arra vonatkozólag, hogy miként kell csökkenteni az üvegházhatást – de mi lesz addig? Percenként mennyivel csökken az erdők mérete, milyen mértékben urbanizálódnak a természeti területek, nap mint nap mennyivel növekszik a megkötetlen széndioxid a levegő rétegben, mennyire „fújhatjuk fel” a Földünket befedő-védő gázréteget, a levegőt? Szerény és csak nagyságrendi számítások is azt mutatják, hogy a „fenntartható fejlődést” szorgalmazó fogyasztói, nagytőkés, kapitalista társadalmi rendre jellemző trendnek megfelelően 2020-ra egy élhetetlen (legalábbis 6,3 milliárd ember számára) szemétteleppé változik a valaha csodálatos „kék-bolygó”.

Célszerű elgondolkodni azon, hogy ezt a kialakult katasztrofális természeti állapotot valóban a tudósok nyakába lehet-e varrni. Az egyetlen kiutat az emberiség számára csak a tudósok fantasztikus és egyelőre nem megvalósítható tervei fogják megadni? Ne legyenek illúzióink: a bér- és adminisztratív tudósok mindig azt fogják mondani, és azt csinálják, amit a politika és a tőke diktál számukra. A természettudomány – mint tiszta diszciplína – (diszciplína – latin szó, jelentése: fegyelem, fegyelmezettség, rend, tudományág, tudományszak) folyamatosan kezd visszahúzódni saját fellegvárába, és szegényes, meg nem értett, sőt néha üldözendőnek minősített tevékenységgé válik.

A palatinuszi filozófia alapja, hogy politikától, ideológiától teljesen mentes legyen. Az összefüggések feltárása közben a palatinuszi gondolkodó minden esetben beleütközik a társadalom-, a gazdaság-, a politikatudományok gyanús, de rettenetesen erős bástyáiba. Nem tisztük a palatinuszi írásoknak, hogy foglalkozzanak a társadalomtudományokkal. A tiszta természet- és társadalomtudományi gondolkodás elméletileg nagyon távol esik egymástól. A valóságban viszont azzal kell szembesülni, hogy társadalomtudományi alapokra való hivatkozással politikusok, tőkések a döntéseikkel súlyosan képesek károsítani mindazokat az életfolyamatokat, amiért a természettudós kiáll, és megmentéséért harcol. Sokszor úgy tűnik, hogy a természettudós csak eszköze a politika, gazdaságpolitika, iparpolitika, egészségpolitika stb. szövevényes egybefonódásának.

folyt. köv.


Szacsky Mihály
palatinus