Az idei PannonFíling amatőr mozgóképes találkozón a zsűri elnöki tisztére sikerült megnyernünk az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Gézát. A veszprémi származású alkotót a Maestróról, más munkáiról, helyi kötődéseiről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük.

Index: – Mennyire változtatta meg az életedet az Oscar-jelölés?

M. Tóth Géza: – Igyekszem, hogy ne nagyon változtassa meg az életemet. Nagyon sokat dolgoztam előtte is, és azóta is nagyon sokat dolgozom. Nagyobb a felelősség, jobban figyelnek azok is, akik szeretnek, és azok is, akik nem. Az előbbiek drukkolnak, utóbbiak a bukásban bízva kajánul figyelik a ténykedéseimet. Remélem, hogy az utóbbiakból van kevesebb. Nem nyom agyon ez a súly, tudom, hogy a tévedés és a hibázás lehetősége mindig jelen van. Igyekszem ugyanolyan maximalistán végezni a dolgaimat, mint eddig – az Oscar-díj jelölés óta talán egy kicsit kevesebbet késnek a hallgatók az óráimról.:)

Index: – Mennyire élted meg kudarcként, hogy nem a te filmed kapta meg a díjat?

MTG: – Nem éltem meg kudarcnak. Amikor a díjátadón kiderült, hogy nem a mi filmünk nyert, végigfutott az agyamon, hogy vajon leszek-e még egyszer olyan szakmai elismerés közelében, mint akkor és ott. De néhány perccel később tényleg jó szívvel, és a többieket is vigasztalva próbáltam bátorítani a jelölteket a győztes kanadai kollegina dicséretére. Aki megkapta a díjat, tényleg kiemelkedő alkotója a műfajnak, véleményem szerint teljesen megérdemelt az elismerése. Egy ilyen szintű díj elnyerése nem csak a film minőségét jelöli, hanem egy nagyon-nagyon tudatos szakmai lobbytevékenység része is. Az a kanadai cég – ahonnan a nyertes érkezett – komoly, több évtizedre visszanyúló tapasztalattal rendelkezik a sztárcsinálásban.

Index: – Min dolgozol most?

MTG: – Múlt héten volt a legutóbbi kisfilmemnek a premierje. Ergo címmel megy, és már most elvitték Berlinbe előválogatni. Szintén Berlinben a Collegium Hungaricum újbóli megnyitása alkalmából lesz egy díszbemutatója is. Jelenleg a Magyar Televíziónak készítünk egy nyolcvanrészes közéleti témájú sorozatot, ami rövid kétperces epizódokból áll. Ez egy elég komoly támadási felületet nyújtó dolog lesz – kérdéseket felvető műsornak tervezzük: azt a témát boncolgatja, hogy köztársadalmi és egyéni kérdésekre van, lehet-e ideális válasz, illetve a jelenlegi két nagy politikai irány válaszain kívül milyen más lehetséges feleletek vannak. Az eddig elkészült húsz epizód alapján reménykedünk, hogy a sorozat tartalmas vitákat is eredményez majd. A televízió vezetése mindenesetre elégedett és szeretné, ha tovább folytatnánk. Az említetteken kívül forgatunk még egy kisjátékfilmet, és januárban készítünk egy félórás animációt. Körülbelül két évre előre van folyamatos munkám. Zágrábban most megnyertünk egy film-előkészítési pályázatot, ami egy egész estés, részben játék-, részben animációs film elkészítését jelenti.

Index: – Hogyan fér mindebbe bele a család?

MTG: – Mint mindenki más, én is igyekszem összeegyezetni a családi életemet a munkámmal. Nagy gondot fordítok arra, hogy hétvégén sohase vigyek haza munkát, és soha ne menjek el dolgozni, hacsak nem hívnak zsűrizni Veszprémbe!:)

Index: – Veszprémiként milyen változásokat szeretnél látni szívesen a városban?

MTG: – Diákként szerettem Veszprémben, hogy mindig nagyon progresszív volt a fiatalság. Színházat csináltunk, filmeztünk, saját darabokat, előadásokat játszottunk, aminek mi készítettük a díszletét is. Aktív kulturális életet éltünk. Ha az egyetemi aulába jött a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Kobajasi Kenicsíró, a Tátrai Vonósnégyes vagy akárki, minden koncert végére virágesőt produkáltunk, ezért is nagyon szerettek fellépni Veszprémben a meghívott előadók. Sokan vettek részt ezeken a rendezvényeken, a közönség nemcsak hallgatóként, hanem szereplőként is jelen volt. Valószínű, hogy ma sem lenne lehetetlen megszólítani az egyetemet egy aktívabb közreműködés érdekében. Az egyetemen kívül ráadásul nagyon jó középiskolák is vannak a városban. Ebben érzek egy kis visszaesést az én diákkoromhoz képest, ugyanakkor meg azt érzékelem, hogy a diákság részéről az igény és a képesség meglenne. Szeged, Pécs – mint egyetemi városok – azt gondolom, hogy ehhez jó példának mondhatók.