Egy gondolat bánt engemet

avagy a Petőfi Színház direkt marketingje

Elmesélek egy rendkívül tanulságos esetet a veszprémi Petőfi Színházzal kapcsolatban. Elöljáróban: én magam egy veszprémi üzlet vezetőjeként dolgozom. Nos, történt a napokban, hogy kollégáim munka közben szóltak: személyesen szeretne beszélni velem egy ismeretlen férfi.

Magas fiatalember állt a boltban, és közölte velem, hogy a Petőfi Színház megbízásából mindannyiunkat közvetlen ajánlattal keresett meg. Arra kért, szóljak a többieknek, alkossunk szeretetteljes karéjt körülötte, mert valamennyi munkatársamhoz szólni kíván egyidejűleg. Nocsak, gondoltam, talán valami hívatlan próféta érkezett? Aztán mielőtt engedelmeskedtem volna, megkérdeztem, miben segíthetek. Javasoltam neki, hogy majd én meghallgatom, aztán mondandóját közvetítem a többieknek. Ja, az nem megy, mondta, mert ez minden kollégámra tartozik személyesen. Egy olyan örömhírrel érkezett, amely mindenki érdeklődésére számot tarthat.

Nem vagyok semmi jónak sem az elrontója, de hát karácsony felé közeledve bizony ilyenkor sok a vásárló, tehát sok a munka, egy egész üzlet személyzete nem feltétlenül tud időt szánni arra, ha a helyi színház szentbeszédet akar intézni a dolgozó néphez. Miután ezt finoman közöltem, hozzátettem: én magam sem robogok be a Petőfi Színház főpróbájára azzal a paranccsal, hogy azonnal függesszék fel a színi munkát, mindenki hallgasson ide, hoztam a boltunk legújabb akciós ajánlatát. Azt sem bánom, ha kéretlen e-mailben keresnek meg, elvégre néha magam is küldözgetek ilyet, de egy élesben működő munkahelyre biztosan nem fogok berontani azzal a kéréssel, hogy a kedvemért minden kolléga azon nyomban tartson cigarettaszünetet. Különben sem értem, ha személyre szóló reklámtevékenységet folytat, miért nem a magánszemélyeket célozza meg. Ez a direkt marketing lényege, okított ki a makacs fiú imígyen. No, ez már sok volt, gondoltam, térjünk rá az ajánlatra, aztán hadd menjek végre a dolgomra.

A srác ekkor elővett egy díszes mappát, benne a Petőfi Színház programjával, és néhány színházjegyet, melyeket akciós áron ott helyben, a boltunkban azonnal meg kellett volna vennem. Mint elmondta, ha veszek nála belépőt 6 előadásra, akkor most csak 2 jegy árát kell kifizetnem. Egyedülálló alkalom, úgyszólván megismételhetetlen. Igaz ugyan, a pontos helyemet a széksorokban csak az előadás előtt 3 nappal választhatom meg, amikor, ezt már én tettem hozzá, nyilván az összes jó helyre szóló jegy már régen elkelt.

Nem éltem a lehetőséggel, s azt is hozzátettem szégyenkezve, hogy sajnos egyébként sem vagyok színházba járó ember. Erre csúnya szempillantást kaptam egy kérdéssel megfejelve: miért? Mert kevés olyan előadás van a programban, ami igazán érdekelne, válaszoltam, én ugyanis például nem szeretem a népszerű zenés vígjátékokat és musicaleket, melyek túl gyakran feltűnnek a repertoárban. Talán nem szeretem a vidámságot? – kérdezte máris egyfajta jól ismert marketinges hangsúllyal a fiatalember. Betelt a pohár, otthagytam azzal a kéréssel, ha kollégáimat is értesíteni szeretné erről a rendkívüli ajánlatról, legfeljebb csak egyesével tegye meg, mert nem szeretném, ha feltartaná őket a munkájukban. Végül egyikünk sem vásárolt tőle jegyet.

Kérdéseim: Ki a megbízó? És miért? Tényleg ennyire rosszul megy a színháznak, hogy olyasféle fogásokhoz folyamodik, amely legfeljebb az agresszív biztosítási ügynökök sajátja? Valóban azt reméli a Petőfi Színház, hogy karácsonykor a legnagyobb forgalomban ilyen erőszakos módon boltokat zaklathat a „kedvezményes” belépőjegyeivel?

Ha valaki ezeket a kérdéseket megválaszolja, a közeljövőben elmegyek valamelyik előadásra.

Rovat: