Az idei PannonFíling amatőr mozgóképes találkozón a zsűri elnöki tisztére sikerült megnyernünk az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Gézát. A veszprémi származású alkotót a Maestróról, más munkáiról, helyi kötődéseiről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük.

Index: – Mennyire határozza meg az életedet a veszprémi származás?

M. Tóth Géza: – Alapvetően. Ez egy olyan vonatkoztatási pont az életemben, amihez nagyon sok mindent mérek. Veszpréminek vallom magam, aki ideiglenesen nem Veszprémben tartózkodik. Tanárként és alkotóként is sokszor tapasztalom azt, hogy ha vannak az embernek fix pontjai – akár egy film felépítésénél a dramaturgiában –, akkor meg tudja oldani a dolgait. Ha nincs fix pontja – mert minden egy kicsit labilis –, akkor az eredmény is olyan lesz. Számomra egy ilyen pont mindenképpen Veszprém. A családom, az iskoláim, a meghatározó tanáraim, az első tapasztalásaim, a művészettel való kapcsolat, az első moziélmények mind ide kötnek, és ezek sok mindent befolyásolnak az életemben. Úgy kötődöm az itt szerzett élményeimhez, ahogyan az ember tartozik a szüleihez. Az, hogy elvállaltam ennek a fesztiválnak a zsűrielnöki tisztét, egyedül veszprémi származásom miatt történt. Egy zágrábi fesztiválról jöttem el, hogy itt legyek. Egyetlen más magyarországi felkérés sincsen, amiért hazajöttem volna.

Index: – Hogyan jutottál el a rajzfilmkészítésig?

MTG: – Szinte véletlenszerűen. Nagyon sok mindent szívesen csináltam volna, és szívesen csinálok most is. Szüleim orvosok, a családban a legtöbb felmenőm gyógyszerész. Nekem az az életforma nagyon tetszett volna, illetve a mögötte lévő tudomány is nagyon érdekel. Az érettségi után biológusnak és építésznek vettek fel. Akkor az építészetet választottam, rövid idő után onnan kerültem át az animáció területére. Úgy érzem azonban, hogy a rajzfilmkészítés nem célállomás, hanem egy pillanatnyi helyzet az életemben. Az ELTE pszichológia-pedagógia szakán szereztem doktorátust, közben lassan több mint tizenhárom éve tanítok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen animációt. Az animáció azért nagyon szerencsés kifejezési forma a számomra, mert olyan összművészeti megnyilvánulási mód, ahol jól lehet kamatoztatni azokat a – szintén Veszprémből eredeztethető – képességeket, mint az írás- és dramaturgiai készség, valamint a zenével kapcsolatos ismeretek. Hattól tizennyolc éves koromig itt tanultam a zeneiskolában. Csellóztam, nagybőgőztem egy zenekarban, aztán a Lovassy énekkarában énekeltem. Az a művészeti terület, ami mindezt hasonló módon képes kifejezni, az opera. Az opera, mint összművészeti műfaj, hasonlít az animációhoz.

Index: – Megfordult a fejedben az operarendezés gondolata?

MTG: – Elkészítettem már két Bartók-adaptációt, ami alapjában véve animációs technikával készült, ezekhez részben operarendezői lelkülettel álltam hozzá. Élő zene és helyben szinkronizált kép együttese az eredmény. Bartók Csodálatos mandarinját és a Kékszakállú herceg várát készítettük el. Felmerült néhány Wagner opera feldolgozásának a gondolata is – kimondottan operaházi közegben.

Index: – Milyen jelentősebb alkotásaid voltak a Maestro előtt?

MTG: – Nemzetközi szinten jegyzett volt a Patkányfogó című filmem. Az Ikarosz című alkotás a ’97-es berlini filmfesztivál versenyfilmje volt, Az angol beteggel együtt vetítették. Ezeken kívül volt még egy jelentősebb – ugyancsak összművészeti – előadás, az XYZ című mozgásszínház, amivel sokfelé megfordultam. ’98-tól 2003-ig nem készítettem egyedi jellegű filmeket, alkalmazott munkáim voltak szép számmal. Főleg zene-televízióknak dolgoztam, és reklámokat készítettem. Ennek egyrészt anyagi okai voltak – akkoriban alapítottam családot –, másik oka pedig szakmai jellegű volt. Érdekes munkákon keresztül lehetett mindazt elsajátítani a gyakorlatban is, amit korábban elméletben elég sokféle iskolákban megtanultam. A Maestro előtt közvetlenül az akkor még Iparművészeti Egyetem animáció szakának az újraépítésében vettem részt. A Pannónia Filmstúdió rendező-utánpótlására jött létre az iparművészetin az animáció szak, miután azonban a ’90-es évek elején a Pannónia elvesztette az egyeduralmát, kilépett a képzésből, ott maradt egy szak infrastruktúra, tanári helyek, pénz, tanmenetek és sok minden más nélkül. Ebben az időszakban vezettem hét évig ezt a szakot. Amikorra sikerült az iskolát külföldön is elismertetni, és a családomat is anyagi biztonságban tudhattam, a szakvezetést átadtam az egyik kollégámnak, és a különböző televíziós munkákkal szakítva, alkotói munkákat kezdtem el újra készíteni.

folyt. köv.