Gázban élünk – ez a gáz nem más, mint a levegő. A levegő nem más, mint a Földünket körülvevő gázelegy. A száraz levegő – optimális természetes formában – 78,09 százalékban nitrogént, 20,95 százalékban oxigént, 0,93 százalékban argont és mindösszesen 0,03 térfogatszázaléknak megfelelő egyéb gázokat tartalmaz. Ipari területeken az oxigén rovására változó mértékben kimutatható a széndioxid kb. 0,03 – 1 térfogatszázalék arányban.

Ez kritikus értéknek is tekinthető, mert a széndioxid mennyiségének emelkedésével óhatatlanul jelen vannak még a szénmonoxid és a porszerű diszpergált egyéb részecskék is (pl. korom). Az emberiség dinamikus fejlődése (vagy visszafejlődése) arra ösztönzi a pénz világát, hogy irtsa az erdőket, mert abból hasznot tud húzni, miközben a légkörbe kerülő – széndioxid formában lévő – szén körforgását blokkolja. A levegő felsőbb légkörébe is durván beavatkozik az ember. Ebben a rétegben kb. 10 000 méter felett találhatunk ózont, hidrogént, héliumot. A különféle kozmetikai és ipari gázok alkalmazásával – mint pl. a freon – pusztítjuk a felső gázburkot. Az értelmetlenségig fokozott távolsági repüléssel ez a káros folyamat egyre nagyobb mértékben zajlik.

Ha valaki azt gondolja, hogy a gázokkal kapcsolatos alapismerete ezzel teljessé vált, akkor nagyot tévedett. A gázoknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy a különféle atomok súlya alapján a gáz fajsúlya is változik. Áramlásmentes térben (tehát nem huzatos helyen) a gázok „frakcionálódnak”, azaz fajsúlyuknak megfelelően rétegződnek. A legnehezebb gáz – mint pl. a radon – ilyen esetben alul helyezkedik el, felette pl. a széndioxid, és így tovább. A természetben ezek az elkülönülő fajsúly alapján történő rendeződések nem alakulhatnak ki, mert a szél gázelegyeket képez, és megfelelő módon azokat keveri. A jelenséget a természetben jól lehet tapasztalni, amikor pl. egy szélcsendes téli időben egy hegy tetején állva a völgyben lévő településre pillantunk. A fűtés (főleg szén esetében) hatására sűrű, nehéz gázréteg ül a településen, és azt szinte teljes mértékben befedi. Ezekhez az égéstermékekhez a vízgőz jól tapad, ami nyirkos, fullasztó, az ember számára nehezen elviselhető gázállapotot idéz elő. Ezt nevezik szmognak. Az 1950-es években London lakossága sokat szenvedett a szmogtól (=füstköd, a szomgriadó tartós, igen nagyfokú légszennyezettség idején elrendelt intézkedések összessége), amely számos halálos áldozatot is követelt. Megint más helyzetet jelentenek azok a tájegységek, ahol különféle ipari létesítmények találhatók. Ezeken a helyeken számos ismert mesterséges gáz is jelen van, sokszor a kritikus értékeket meghaladó mértékben. Konkrét példaként említhetők az erőművek, vegyi gyárak, műanyag-feldolgozók stb., amik kéményéből nem ritkán kén, foszfor alapú gázok, szintetikus gáznemű molekulák, nitrózus gőzök, toxikus anyagok stb. kerülnek ki. Ezek nem egyeztethetők össze a természetben zajló – nevezzük – gázcserélődéssel, körforgással. A kén oxidjai például a levegő páratartalmával savat alkotnak, és ilyenkor tapasztalhatók az erősen savas esők. Mindenki mondhatja, ha vegyészkedünk, akkor törekedjünk a teljességre, és mondjuk ki, hogy a szén oxidjai is gyenge savakat hoznak létre (szénessav, szénsav). Mi ez? Nem más, mint a szódavíz. Már rettegek attól, hogy melyik tudóscsoport találja ki azt, hogy akkor a szódavízgyártással meg tudjuk oldani a felesleges széndioxidok megkötését.

A levegőt az ember beszívja a tüdejébe, tehát a levegő mint gáz, közvetlenül bekerül a test belsejébe. Tanulmányozva egyes településeket, lakóhelyeket, munkahelyeket, elképesztő levegő-összetételeket lehet találni. A levegőben lévő gázok mellett találhatunk szénhidrogén gázokat, fém gőzöket, levegőben szálló részecskéket, pollent, baktériumokat, vírusokat stb. szinte felsorolhatatlan arányokban és mértékben.

Gáznak a Földön lennie kell, elsősorban levegő formában. De nagy gáz van, mert a levegő összetétele folyamatosan romlik. A levegő megváltozott összetétele új betegségek kialakulásához vezet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a „jóléti társadalmak”-ban egyre szaporodó tüdő tumoros megbetegedések aránya, a karcinogén jellegű anyagok bejutása révén.

Ahhoz, hogy valaki a gázokkal foglakozzon, még akkor is, amikor csak az üvegházhatásról beszél, néhány dologgal tisztába kell lennie. Csak három olyan tételt említenék, amely nélkül a gázokról szinte semmit nem lehet tudni. Ezt Avogadro Amadeo (1776–1856) olasz fizikus írta le elsőként, ezért Avogadro-féle állapotnak, Avogadro-számnak, valamint Avogadro-tétlen nevezik.

A tudós társadalmat publikációs kényszer tartja fogva. A tudományos publikációkat csak és kizárólagosan meghatározott formai és szerkesztési formában lehet közzé adni. Ezeknek a publikációknak fontos eleme a szakirodalmi jegyzékek közzététele. Vannak olyan publikációk, amelyek csak a forrásanyagok összeollózásával készülnek. Ebben az esetben tudott, hogy a mű írója elolvasta és kiollózta az egyes fejezeteket. Az utóbbi időben arra a mazohista dologra vállalkoztam, hogy a feltüntetett szakirodalmi hivatkozásokat összevetem az adott dolgozatban megfogalmazottakkal. Meglepő eredményre jutottam: a feltüntetett szakirodalmak egy részének nem volt köze a kibontott témához. Talán azért említem ezeket a tapasztalataimat, mert a jövőbeni klimatikus változások és az üvegházhatás-kutatási programok ütemezésének első helyén a szakirodalmak feldolgozása és indikátor rendszerek kialakítása, adatgyűjtés szerepel.

Hogy segítsem ezt a munkát, szeretnék közzé adni olyan adatokat és tudományos elemzéseket, amelyek kb. ötven–száz éve uralták a tudományos világot.

A szén, a nitrogén, az oxigén és a víz körforgásának természetbeli folyamatait máig is érvényes megfigyelések, kutatási eredmények ismeretében fogalmazták meg az akkori tudósok. Megállapításaikat a természettudományok akkor alkalmazott módszereivel, a természet megfigyelésével, elemzésével és a törvényszerűségek feltárásával biztosították (ezek az elvek napjainkban is érvényesek). A megállapítások akkor bizonyító erejűek, ha az állítások a folyamatok reprodukálhatóságával is bizonyíthatók. Erre az általános megfogalmazásra építve bizonyos állításokat el kell fogadnunk, mint például azt, hogy az „állatok roppant sok növényt fogyasztanak el, és így asszimilálják a kötött szenet”. Létezésük során újból nagy széntömegek kerülnek a légkörbe és a vízbe is (például a tehenek sokszor emlegetett szellentése). Mért adatok alapján egy ember egy nap kb. 5 köbméter széndioxidot lehel ki. A természet egyensúlyának megfelelően optimális esetben a légkörbe ily módon visszakerülő szén megközelítőleg egyenlő a légkörből elvont mennyiséggel. Vagyis az élőlények asszimilációs és disszimilációs folyamatai egyensúlyi helyzetet hoznak létre, amit a szén körforgásának nevezünk.

A XIX. század végétől az 1950-es évekig vizsgált és mért adatok alapján azt állapították meg, hogy a szén, széndioxid és oxigén egyensúlyi gázkörforgásából bizonyos mennyiség kiesik. Ezt a növényi és állati eredetű maradványok mennyiségével bizonyították, ami a földbe került. Megfigyelték, és úgy értelmezték, hogy meghatározhatók a kőzetek kémiai folyamatai, melyek mállásuk folyamán szintén széndioxidot vonnak el a levegőből.

Most jön a lényeg, a gázokkal mindig baj van.

A vulkánkitörések, a gázforrások feltörése – és hasonló jelenségek – ezt a széndioxid-deficitet nem ellensúlyozzák megfelelő módon.

Jön a konklúzió.
A számszerű vizsgálatok azt mutatják, hogy a légkör széndioxid-tartalma a Földön állandóan csökken!!!

Ezt a megállapítást az 1900–1955 környéki írások tudományos megállapításai tartalmazzák. Abban az időben nem elégedtek meg csak egy semmitmondó állítás közreadásával. Az elemzés tovább folytatódik. Ez a körülmény (a széndioxid légköri csökkenése!!!) biológiai szempontból sem közömbös. A széndioxid ugyanis átbocsátja a Nap sugarait, de visszatartja a Föld hőkisugárzását (pontos tudományos kinyilatkoztatás). Ha hiányoznék (mármint a széndioxid), akkor az átlagos hőmérséklet kb. 21 Celsius fokkal alacsonyabb lenne az akkori, 1950-es évek átlaghőmérsékletéhez képest.

A XX. század közepéig a tudomány tehát attól rettegett, és azzal érvelt, hogy a széndioxid lassú fogyásával az élet is kipusztul a Földön.

Ez is megállja a tudományos megítélést, mert való igaz, hogy a széndioxid bizonyos csökkenése révén az élővilág – a növényzet, a fotószintetizáló tevékenységének alapfeltétele nélkül – nem képes fennmaradni. Ezzel a táplálékláncolat első eleme megszűnik. A következmény sem maradna el, az emberiség ugyanis kihalhatna. Ez az állítás sem cáfolható. A tudós társadalom mindig igyekszik megoldásokat keresni. Ezt, az akkoriban égető gondot egy határozott állítással és ajánlással megoldották. A megoldás sok ember számára ürügyet jelentett a természetbe való beavatkozásra, ami napjainkban egyre erősödő formában van jelen. Állítom, hogy az 1950 évek tudósainak és a javaslataiknak az áldozatai vagyunk.

Idézet:
„Az emberi tevékenység azonban helyrebillenti az egyensúlyt (mármint a szén körforgását gáz formában), mert a tüzelés, a növényi és állati maradványok felhasználása, az ipar, a bányászat hatalmas mennyiségű széndioxidot juttat vissza a légkörbe. Ma már (1950 évek) tudjuk, hogy az ember pótolni tudja a természetes széndioxid veszteséget.”

Gáz van, nagyon nagy gáz van.
A tudósok bázisvizsgálatokat nem végeznek. A múltbeli (egyébként helytálló tudományos megállapítások) ajánlásokkal nem foglakoznak, és nem merik bevallani, hogy a tudományra való hivatkozás – és nem utolsó sorban a nem tudományos, hanem gazdasági cselekvés – jutatta a Földet abba a helyzetbe, amiben vagyunk. A tudós társaságoknak néha szembe kellene nézniük saját cselekedeteikkel, és néha szakirodalmazni kellene. Természetesen ezeket a leírt állításokat megfelelő szakirodalmak tanulmányozásával készítettem.

Lehet, hogy az USA azért nem írta alá a Kiotói Egyezményt, mert elnökük asztalán az 50 éves kutatási beszámolók és cselekvési tervek vannak? Úgy gondolják, az emberiséget azzal lehet megmenteni, hogy nagyon nagy mennyiségben széndioxidot kell a levegőbe juttatni? Jó reggelt, fel kellene ébredni, a természetet nem tudjuk legyőzni! A természet önszabályozó mechanizmusai az emberi cselekvéstől függetlenül működnek. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor az USA-ban, Kalifornia államban katasztrofális erdő- és bozóttüzek pusztítanak. A természet ezzel az erdőtűzzel a megkötött szenet gáz formájában adja vissza a természetnek újrahasznosításra, de a nagy tudású „mohó sapiens” az erdőket kivágta, így nincs, ami megkösse a széndioxidot.

Tehát nagyon sok „gáz” van.


Szacsky Mihály
egy palatinus Szacsky Mihály