Gáz van, nagyon nagy gáz van!

Palatinus elemzés

Gáz van, nagyon nagy gáz van! – mondják környezetvédők, tudósok, politikusok. Elsősorban a széndioxiddal van most a legtöbb bajuk. A széndioxid-szint emelkedését összefüggésbe hozzák a klímaváltozással, az ökoszisztéma felborulásával és – nem utolsó sorban – a gazdasággal. Sorra jönnek létre amatőr és tudós társaságok által létrehozott bizottságok, szakértő csoportok, politikai programok, amelyek mind a „nagy gázzal” foglakoznak.

A Kiotói Szerződéstől a VAHAVA programig úgy érezhetjük, hogy tudósaink kellő alapossággal elemzik a kialakult helyzetet. Megoldás viszont nincs. A VAHAVA program végeztével örvendetes módon újabb tudományos bizottság alakult, amely arra hivatott, hogy vizsgálódjon elsősorban a klimatikus viszonyok megváltozásáról.

A vezetők a probléma meglétének igazolásaként hivatkoznak a Budapesten 2005 novemberében megrendezett tudományos világfórum megállapításaira. Idézet: „Továbbra is az üvegház-gázok kibocsátási szintjének növekedése áll a klímaváltozások hátterében. Bár akadnak még tudományos bizonytalanságok (?!) e téren, biztos jócskán csökkenteni kell az emberi eredetű üvegház gázok kibocsátását…” Ezt az állítást még óvatos nyilatkozatnak sem lehet betudni. A kérdéskör megválaszolására és futurisztikus megoldásokra mindenféle pénznemben milliárdokat fordítanak, és ennek ellenére a tudomány csak ilyen megállapításra tudott jutni?

A dokumentumban azt olvashatjuk, hogy a globális klímaváltozás miatt évente 160 ezer ember hal meg. 2003-ban Nyugat- és Dél-Európában több mint 20 000 ember halt meg a hőség következtében. Az adatok megtévesztők, sőt az sem kizárható, hogy nagyon pontatlanok, mivel nem szerepel az, hogy kikre vonatkozik ez a statisztikai állítás. Csak gyanítani lehet, hogy esetleg a nagy melegben kiszáradt emberekre: pl. anorexiásokra vagy hőgutát kapott bulémiásokra, legyengült szervezetű idősekre, vagyis a közvetlen és direkt a magas hőmérséklet okozta szív-megállásban vagy kiszáradásban meghaltakra. Abban az esetben, ha részletesen elemeznénk ezt a kérdést, és összefüggéseiben is feltárnánk a klímaváltozás okozta halálozási arányokat, akkor milliós áldozatokról is beszélhetünk. Szerintem igazából a tudós testületet ez a statisztika nem nagyon érdekli.

A jövőbeni kutatások valós oka az, ami ebben a két mondatban van megfogalmazva. „A szélsőséges időjárás okozta károk jelentős gazdasági veszteséggel járnak. Magyarországon a kárelhárítás, illetve a veszteség becsült értéke évente 150–180 milliárd Ft.” Két tudományos intézet az elmúlt időszakban a klímaváltozás humán- és állategészségügyi összefüggéseit sajátos módon vizsgálta. A vizsgálat elsősorban a múltbeli időjárási anomáliák és az egészségre kifejtett hatásainak a feltárására irányult, s nem arra, hogy a jövőben mi várható a gyors klímaváltozás miatt.

Gáz van, nagyon nagy gáz van!

Ahhoz, hogy a kérdést természettudományos megközelítéssel elemezzük, néhány dolgot, tényt, tudományos meghatározást, tételt, törvényt stb. ismernünk kell. Elsőnek azt, hogy mi az, hogy gáz.

Elméletileg olyan, hogy csak gáz, nehezen definiálható. A tudomány úgy határozza meg ezt a kérdést, hogy létezik egy gázállapot. A gázállapot egy úgynevezett halmazállapotot, amelyben az anyagnak sem önálló térfogata, sem önálló alakja nincs, hanem (ha külső erők nem hatnak rá) egyenletesen tölti be a rendelkezésre álló teret. A gázban a molekulák méreteikhez képest nagy távolságban vannak egymástól, s gyakorlatilag szabadon mozognak. A gázok hőmozgása azt jelenti, hogy a molekulák haladó mozgásból állnak, amihez a többatomos molekulák esetében a forgó mozgások és az atomok rezgései is hozzájárulnak. Ezeket a mozgásokat a gázok belső termikus energiájának nevezzük. Egyféle részecskékből álló (tiszta) gázok a természetben gyakorlatilag nem fordulnak elő, általában keverednek, sőt kémiai folyamatokból felszabaduló molekuláris gázokkal hoznak létre gázkeveréket. Vannak olyan gázok – mint például a hidrogén és az oxigén –, amelyek sokáig képesek egymással elegyet képezni, de hő (láng) hatására igen hevesen, robbanásszerűen vízmolekulákat hoznak létre (mint az ismeretes, egy víz molekulában két hidrogén és egy oxigén atom van). A különféle éghető anyagoknak az a jellemzőjük, hogy gáznemű oxidokat (gyököket) hoznak létre. Például a szén égése, az erjedés – tehát oxidáció – révén szénmonoxid és széndioxid keletkezik. A kén vagy a foszfor oxidációja, égése is a kén és a foszfor oxidját hozza létre. A gáznemű kéndioxid vagy kéntrioxid vízzel egyesülve kénes savat, vagy kénsavat alkot heves reakciót követően.

Az alapvető ismeretek azt mutatják, hogy a természetben zajló kémiai (szervetlen) körforgás a földi körülmények között a természet által szabályozott. A körfolyamatokban az elemi részecskék több – szilárd, légnemű, cseppfolyós – halmazállapotban is előfordulnak. Bolygónkon a viszonylagos hőmérsékleti stabilitás tette lehetővé, hogy ezek a körfolyamatok kiegyenlített formában változtassák folyamatosan halmazállapotukat. Ezt a körfolyamat-rendszert nevezhetjük a természet nem szerves körforgásának.

Az élőlények legfőbb jellemezője, hogy a szén körforgását biztosítják. Az élő anyag ezáltal elválaszthatatlan kapcsolatban áll környezetével. Egyszerűbb és összetettebb anyagokat vesz fel, ezek egy részét saját testének anyagává alakítja át. Ezt a folyamatot asszimilációnak nevezzük. Az asszimiláció ellentétes folyamata a disszimiláció, ami nem más, mint az anyagcsere. Az élőlények jelentős energiát fogyasztanak és adnak le a külvilág számára. Az energiaforgalom és az anyagcsere nem egyéb, mint pontosan meghatározható vegyi folyamatok összessége. Az életet biztosító energia és – mondhatjuk – a szén körforgása folyamatos és szakadatlan gáz anyagcserével valósul meg.

Az élőlényeket két nagy csoportba oszthatjuk. Az egyik lételeme az oxigén (mint gáz), a másik csoport lételeme a széndioxid (mint gáz). A folyamat igen egyszerű. A növények a fotoszintézis révén (napenergia hasznosítása) a levegőben lévő széndioxid felvételével jutnak szénhez, amelyekből bonyolult és sokféle szerves molekulákat alkotnak. A növények a széndioxid felhasználásával a számukra nem szükséges oxigént visszatáplálják a levegőbe. Az állatvilág és az ember teljes kiszolgáltatottságában van a növényvilágtól. A növények szerves molekuláit – mint táplálékot – fogyasztják el úgy, hogy a növények által termelt oxigénnel biztosítják saját biokémiai folyamataik oxidációját, mely nem más, mint az élőlények energiaforgalma. Minden élőlény tehát egy folyamatosan üzemelő, önvezérlő biokémiai laboratórium, ahol folyamatosan és szakadatlanul keletkeznek új vegyületek, szerves és szervetlen molekulák. Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy a gerincesek ezzel a szakadatlan anyagcseréjükkel a növények által megkötött szerves szénmolekulákat átalakítják, és a szén atomokkal az oxidáció révén ismét széndioxidot juttatnak a levegőbe, ezzel biztosítva a növények folyamatos megújulását, amit a természet körforgásának is nevezünk.

Leegyszerűsítve tehát a disszimiláció alatt az asszimilált anyagok elégnek, vagy más úton bomlanak el, s ekkor energia szabadul fel. Ehhez a folyamathoz a szervezetnek szabad oxigénre (gázra) van szüksége. Mivel végeredményben minden asszimilált anyag a fotoszintézisben keletkező cukor molekulákból származik, és többségük cukor alakjában ég el, a disszimilációs folyamatot leegyszerűsítve így is kifejezhetjük.

Cukor + oxigén = széndioxid + víz + energia

Fontos tudni, hogy a növények testüknek körülbelül 95 százalékát a levegőből nyert széndioxidból és vízből építik fel. Hozzávetőleges becslések alapján a Föld felületét borító növényzet évenkénti növekedése súlyban kifejezve 35 milliárd tonna, ha csak a vízelvonás után fennmaradó szárazanyagot számítjuk. Az asszimiláció tehát földhöz köti a levegőben gáz formájában lévő szenet. Egyes források szerint – természeti egyensúly esetében – évente kiteheti a 17 milliárd tonna szenet! Ez csak akkor lehetséges, ha a természetben lévő anyagok körforgása a természet törvényei szerint zajlik.

folyt. köv.


Szacsky Mihály
egy palatinus

Rovat: