Gázsrorévtset

- azaz Testvérország a Kabócában -

„Minden embernek, minden állatnak és minden növénynek van egy testvére alsóországban, aki egészen olyan, mint a felső, csakhogy jobb és szebb: amilyen a felső szeretne lenni.” Ez Testvérország. Lakói egyrészt apróbb dolgokban különböznek tőlünk. Olyanokban, hogy a nevük a mienk tükörképe és általában balkezesek, és különböznek kicsit nagyobb dolgokban is: például sohasem hazudnak.

A Kabóca Bábszínház előadásában ebbe a világba indul Pali és Manci, a két beste kölök, és mondanom se kell, kalandjaik után valami megváltozik bennük.

A nagyfejű bábok és az izgalmas, színes, kidűlt-bedűlt díszlet torzulásai egységes stílust adnak. Kezdettől valami furcsaságot lehet érezni. Nekem, aki kiszálltam teljesen normális autómból, átjöttem egy mértani pontosságú zebrán, leültem a kisfejű gyerekek közé a nézőtérre, a díszlet és a bábok egyértelműen azt jelzik, hogy valami fura dolog fog történni. És nem hazudnak. Olyan látásmóddal találkozunk a színpadon, amilyen Palinak van, aki az erdei tó tükrözte világunkban Testvérországot látja. A mese világa Pali világa. Ő kezdettől hiszi, hogy Testvérország igaz.

A díszlet jól illeszkedik a meséhez akkor is, amikor követi a gyereket Igazító bácsihoz, majd onnan Palit Testvérországba. A való világtól eltér a köztes világ kétdimenziós díszlete és Testvérország árnyjátékos környezete. Tükörvilág ez, ahol mindenkinek és mindennek megvan a maga párja, azaz ellentéte. Tükörkép – s talán emiatt kétdimenziós –, ahol nem csak a balból lesz jobb, hanem a rosszból is jó. Az arányai is mások, mint a fenti világnak, hogy Pali és Manci kellően kicsinek, elveszettnek érezzék benne magukat. Saját önző világukból csöppennek bele egy olyanba, melyben undok erőszakossággal és a hazugságokkal semmit nem lehet megúszni.

Ez a tanulsága a mesének, bár az eredeti Balázs Béla-féle verzióban jobban követhető a gondolatmenet, és kevésbé didaktikus a történet. Az előadásban sokszor inkább a szöveg magyarázza a helyzeteket, amelyek igazából nem mindig játszatnak el. A kisautó elvesztésének vonala a dramaturg, Sirókay Borbála találmánya, haloványabbnak tűnik, mint Balázs Béla leckemásolós, Schwac bácsi csiklandozós sztorija. Pali eredeti hibái valahogy hihetőbbek, életszerűbbek és tipikusabbak, mint ez a számomra kicsit nyögvenyelős „Hova lett a kisautó?” történet. (Bár a botra szerelt miniatűr kisautó-báb zseniális egyszerűségével teljesen lenyűgözött az előadás utáni kulisszajárásom alkalmával.)

De a problémák felemlegetése után nézzük, mik a nagy pillanatok ebben az előadásban, hiszen vannak itt a néző számára örömtelibb átírások is. A Mancit fogva tartó Hangyakirály idiotisztikus királykodása nemcsak jól megírt, hanem igen jól eljátszott dolog, a Csiga-szkeccs, melyben a Manci kiszabadítására siető Pali nem a megfelelő sebességű segítőtársra akad, önmagában is remek jelenet, és Néró, a puli olyan élethű, hogy szinte lejön a paravánról. És ha már a játéknál tartunk, azt kell mondanom, a Kabóca színészei izgalmasan adnak életet a báboknak. Jók a hangok, a bábok legtöbbje jól mozog, talán csak az árnyjáték alakjainak mozgatásában voltak kisebb döccenők.

Csató Kata rendezésének hősei szeretnivaló, gyerekszerű bábok ebben sokszínű és örökké változó látványvilágban, akiknek kalandjaiból okulhatunk: ha hazudunk itt, ottani testvérünk igencsak szomorú lesz. A darab arra is tanít, hogy tetteink következményeit vállalnunk kell, és lenti testvéreink előtt is el kell számolnunk velük. Nem is írok sok rosszat az előadásról, mert Testvérország Limakja látná kárát az itteni Kamil hazugságainak.

Rovat: