A pályaválasztásról

Mondd kislány, te mi leszel?

A kérdés, amire az ember gyerekkorában azonnal rávágja a megfelelő választ. Pilóta. Énekes. Cowboy. A Télapó. Sztár. Felnőtt. Aztán, ahogy múlnak az évek, egyre inkább elbizonytalanodik, mi van, ha nem is ez. Legyek inkább: Tudós. Festő. Rendőr…

Mire szerencsétlen diák a megfelelő középiskola kiválasztásához érkezik, már nem tart ki sziklaszilárdan a 3 éves nézete mellett, miszerint ő űrutazónak született. Befolyásolják a tanácsok, a statisztikák, az iskolával való viszonya, a barátok. A fenti kérdésre csak nemes egyszerűséggel egy – Van még időm kitalálni! – mondattal felel, s így is gondolja. Semmi stressz. Még…

Elmúlnak az első gimnáziumi/szakközépiskolás évek, és eljön a drága fakultáció kiválasztásának ideje. Szerencsétlen főhős értetlenül keresi azt a pillanatot, amikor ennyire felgyorsult az idő. Mindemellett lövése sincs arról, mit akar emelt óraszámban tanulni, milyen egyetemre jelentkezik majd a jövőben, miből akar érettségizni. (Erős kételyek gyötrik csupán azzal kapcsolatban is: le tud-e érettségizni?)

Kiválasztja a két tantárgyat, amiről úgy gondolja, valamennyire érti. Persze hetek múlva ráébred, hogy banális tévedés volt az egész, neki a humán pálya való, fene a matekba. Hisztériája egyre fokozódik, lassan le kell majd adni a jelentkezési lapokat a felsőoktatási intézményekbe.

Az anyuka szerint a gyerek csinálja azt, amit szeret. Válasszon olyan munkát. Apuka szerint az anyagiakat is figyelembe kell venni, ez a mai világ arra alapoz. A nagymama szerint a jól bevált, mindenki által elismert szakmákban van a remény: orvos, tanár. Nagypapa váltig állítja, hogy katonákra szükség van. Hogy kislányról van szó? Semmi gond, hiszen ebben a korban ügye nem lehet akadály. A szomszéd néni szerint tökmindegy, de külföldre kell menni, itthon nem terem babér. A férjével össze is vesznek, mert Magyarországon meg kevés a szakmunkás. Az osztályfőnök fejcsóválva nézi a naplót, akármi is lesz, tanulni sem ártott volna. A barátnőnek szintúgy mindegy, csak egy helyre jussanak be. Könnyű a választás.

Nem is érdekli az egész, csöves (vagyis hajléktalan) lesz. Hirtelen vonzónak találja a szabad létet: vissza a „természethez”. Lehetne akár főállású művész, meg nem értett tehetség, akit kitaszít a világ. Elég lenne írnia egy kasszasikert, és meg lenne oldva élete hátralevő része. Vagy feltalálhatna valami bio-cuccot. Az úgyis népszerű most, bezsebel valami díjat, és elég is, viszlát munkás évek! Ráébred, hogy a gyerekkor annyival vonzóbb. Még dacol, ő bizony nem áll be a depressziós, munkájuktól besavanyodott felnőttek sorába.

Aztán persze csak felveszik valahová, és megkomolyodik. Illetve úgy tűnik, az anyuka, az apuka, az egész család és a szomszédság megnyugszik – mégis vitte valamire. Néha pedig eszébe jut, hogy mi is az a pályaválasztás. Nem is nagyon választott ő semmit, a pálya választotta. Igyekszik ezzel megnyugtatni magát, két dokumentum begépelése között pedig elolvassa a NASA legújabb találmányáról tudósító cikket. Mert hiszen ő valahol mélyen csak egy űrutazó.

Rovat: