Többmillió részeg

München, Oktoberfest

Ahol 60 000 hektoliter sörre, félmillió sültcsirkére, 1 600 pincérnőre, 100 000 ülőhelyre, 1 800 WC-re és 31 hektár területre 7,5 millió ember jut: szeptember 22-től október 7-ig tart a német kultúra egyik jelentős területének, a csoportos vedelésnek szentelt ünnep, az Oktoberfest Münchenben.

Állítólag eleinte az Oktoberfest nem az ivásról szólt, bár mivel 1810-ben az első ilyen esemény I. Lajos és Terézia hercegnő lagzija volt, amire az egész várost meghívták, gyanús, hogy ez nem teljesen így van. Mindenesetre ez első évtizedekben nagyobb teret kapott a sport – nevezetesen a lovassport – a rendezvényen, és az is igaz, hogy a Wikipédia szerint sört csak 1880 óta árulhatnak az Oktoberfesten. Mára a testedzésből az erre az alkalomra tervezett, literes korsók emelgetése és a nyelőcső hányás közben erőltetése maradt, lónak pedig nyomát sem találtam.

A városba vonattal érkeztem úgy este fél kilenc körül, és nem volt nehéz megtalálni az állomástól kb. fél óra járásnyira lévő területet, a Theresienwiesnt. Csak arra kellett figyelnem, hogy egy irányba haladjak azokkal a bőrnadrágos stüszivadászokkal, akik még tudnak, és szembe azokkal, akik már nem tudnak járni.

A fesztivál kapujánál aztán nagy dózisban szembesültem azzal, ami a hírek szerint mára az Oktoberfest legnagyobb problémájává vált, azaz a túlzott alkoholfogyasztással. Az vesse rájuk az első követ, akivel nem történt meg olyasmi, hogy nehézséget okozott számára édes szülőanyját felismerni egy-egy hajnali hazatérés alkalmával, de az első kifejezés, ami eszembe jutott a giga-sörfesztiválba közelről tekintve, a „kritikán aluli” volt. Nyilván csak a meglepetés és szégyenletes józanságom késztetett erre a lesújtó véleményre akárhova húgyozó, vörös fejű, ordibáló többmillió embertársam láttán, mert utólag már lenyűgözőnek tartom az emberiség eme alkotmányát, az Oktoberfestet. Egy egész városrésznyi kajálda, pereces, ezernyi körhinta, óriás óriáskerekek, toronymagas hullámvasutak, rétnyi sörsátrak, idióta (pl. korsó alakú) kalapok, mellkasnyi mézeskalácsok „Csak téged szeretlek!” felirattal, szőke copfok, és üvölt a zene, és üvölt mindenki.

Persze teljes képet nem alkothatok a világ legnagyobb hagyományőrző fesztiváljáról, hiszen a „Nyugodt Wiesn” koncepció, ami a 18 éven aluliak és a gyenge idegzetűek számára is elérhetővé szeretné tenni az Oktoberfestet, kimondja, hogy 18 óráig csak tradicionális zene szólhat a sátrakban, megszabja a maximális hangerőt is, és egyáltalán: próbálja megfékezni a szilaj tömeget, és elérni, hogy a hangulat csak az esti mese után durvulhasson el. Magyarán valószínűleg későn érkeztem. A 18 óra és az érkezésem közötti időszak éppen elég volt egy kiadós lealjasodáshoz a legedzettebb fesztivállátogatók számára is.

A legdöbbenetesebb élmény – a rendezvény gigantikus méretei mellett – az idősebb korosztály helyzetnek túlzottan is megfelelő viselkedése volt. Némely asztaltársaságok láttán a Monty Pythonból ismerős öreg néni bandának – a „Pokol Nagyijainak” – garázdálkodásai jutottak eszembe. Kedves csipkékbe öltözött idős hölgyek fogtak padlót, imbolyogtak részegen sörrel a kezükben, vihogva és böfögve. Igazi rémálom a sörsátorban.

Apropó sörsátrak. A sátrak mérete sem mindennapi. Már 1910-ben a legnagyobb sátor 12 000 embert volt képes befogadni, és nagy sátorból idén úgy 14 települt ki, kicsiből pedig 15. Mindegyik egy-egy müncheni sörfőzde tulajdonában van, ahogy a literes korsók is, amiket nem szabad ellopni, és ennek érdekében a kijáratnál jól meg is motozzák az embert. Engem is jól megmotoztak. Odabent pedig 8 euróért kaphatsz egy korsó sört, ami ugyebár barátok közt is 2000 Ft, viszont felmászhatsz az asztalra, és onnan kiabálhatod, hogy „Wí ár dö csempionsz, máj fre-end”.

Az Oktoberfest hatalmas üzlet, s ezért 1810 óta minden évben van. Azaz majdnem minden évben. Eddig – a Wikipédia szerint – 24 alkalommal maradt el különböző háborúk, valamint kolerajárvány miatt, ám az I. világháború például nem számított elég indoknak a pauzára, így a sörsátrak akkor is üzelmeltek a Wiesn területén.

Az én életemben viszont – remélem – nem lesz több Oktoberfest. Azaz egy még lesz, mert ma még lemegyek ide a szomszédba, egy nyolcezre kisváros saját októberfesztjére, és iszom egyet vagy kettőt kicsit családiasabb hangulatban az itteniekkel. Vagy holnap Veszprémben, a Sörpincében.

Rovat: