Humánbiológia és egészségmegőrzés – III. rész

- Palatinus elemzés -

Sajnálattal kell konstatálni, hogy a 15–20 intézmény közreműködésével megtervezett, és konkrét cselekvési programokkal elkészített népegészségügyi program folyamatosan veszített lendületéből, és napjainkra gyakorlatilag megszűnt létezni. Az átalakított egészségügy sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem képes azokat a célokat megvalósítani, amit az eredeti tervben szándékoztak megvalósítani.

Kellő óvatossággal azt is lehetne feltételezni, hogy a jelenlegi egészségügyi kormányzat tanulmányozta a lugánói jelentést, és az abban lefektetett irányelveknek megfelelően alakítják át a hazai betegellátást, mert már egészségfenntartásról és -megőrzésről sem beszélhetünk.

Érdemes a népegészségügyi programban megfogalmazott tíz kiemelt nemzeti feladat célkitűzéseit összehasonlítani napjaink valóságával.

1) Az egészséges életre nevelés.
Az új oktatási programokkal, az iskolabezárásokkal és azzal, hogy az oktatás az nem más, mint a „humán erőforrás tőke befektetése” (többszörösen idézett államtitkári kijelentés), az egészséges életmódra nevelés gyakorlatilag megszűnt létezni.

2) A lakossági szűrővizsgálatok bevezetése elhalni látszik. A célzott secunder prevenciós szűrővizsgálatokat az egészségügyi intézmények csak akkor vállalják fel, ha annak anyagi haszna tetemes, illetve ha a szűrővizsgálatokkal minél több „beteget” lehet előállítani, akiknek ellátásához pénzbevételre számíthatnak. Az egészségügyi szolgálat így csúszik egyre mélyebbre, és már csak betegellátási szolgáltatásra korlátozódik. Ismerve a kórházi és a rendelőintézeti összevonásokat, valamint a betegellátás várólistáit, alig lehet a betegellátáson kívül szabad kapacitást találni. A tények magukért beszélnek. Elterjedt pl., hogy a PET-CT képes a korai tumoros megbetegedéseket kimutatni. Az egészségügyi befektetők ezért gazdaságilag jó befektetésnek tekintették a berendezések megvásárlását. Mint ismert, egy vizsgálat ára 220–250 ezer Ft-ba kerül. Természetesen az egészségügyi ellátórendszerben szükség van az ilyen képalkotó eljárásokra, de nem szűrővizsgálati célokra. A társadalombiztosítás csak korlátozott számban képes finanszírozni ezeket a vizsgálatokat, és csak akkor lenne értelme működtetni ezeket a berendezéseket, ha olyan előkészítettségben és elődagnosztikai véleménnyel kerülnének a páciensek a vizsgálatra, hogy a hatékonysága 80 % felett legyen. Mit értek ez alatt? Ismert, hogy a korlátozott finanszírozás miatt sokan csupán szűrővizsgálat miatt keresik fel ezeket az intézményeket, és természetesen a páciens finanszírozza a vizsgálatot. Szerény ismereteim szerint ezért sok a negatív, azaz nem beteg páciens, miközben a szegény, de rászorult páciensek nem juthatnak hozzá a vizsgálathoz. Mint a határmezsgyén tevékenykedő kutató, azt tudom mondani, hogy akkor, ha az egészséget csak pénzben lehet mérni, akkor ott nagy veszélyek állhatnak elő.

3) Az egészséges táplálkozás széleskörű elterjesztése a globalizált élelmiszerkereskedelem miatt mára csak utópiává vált.

4) Az egészséges élethez szükséges mozgáskultúra fejlesztése helyett inkább visszafejlesztés tapasztalható. Ez vonatkozik az iskolai testneveléstől kezdve egészen az élsportig. Minden bonyolult értelmezés helyett csak egy tényt hoznék fel: megszűnt az Ifjúsági és Sportminisztérium. Tudom, hogy nem minisztériumoktól függ egy ország testnevelési és sportkultúrája, de ha még szervezete sincs, akkor biztosra vehető az összeomlás.

5) A káros szenvedélyek elleni küzdelem nem hogy kicsit visszafejlődött, hanem pont ellentétes politikai szándékok törnek elő. Azzal, hogy egy kormányzati párt a liberalizált drogfogyasztás ügyét felvállalta, nyíltan a drogfogyasztásra ösztönöz. Az utóbbi időben sokszor lehet hallani, hogy a birkózószőnyegre feküdt politikusok azt mondják, „nulla toleranciát hirdetnek…” valamire. Ha valamire ezt a határozott kijelentést alkalmazni kellene, akkor elsőnek az a drogfogyasztás lenne. Kísértetiesen csengenek vissza a lugánói jelentés mondatai, melyeknek az a mondanivalójuk, hogy nem látványosan, de el kell kezdeni a „diszkrét nép-apasztást”. A drogfogyasztás liberalizálása erre kifogástalanul alkalmas.

6) Az egészséges élethez való egyenlő esély megteremtése és megtartása napjainkra megszűnt létezni. A 2001-ben megfogalmazott célkitűzések helyett mára eljutottunk oda, hogy az „egészségipar” és szolgáltatás jellegű orvosi tevékenység az alapvető egészséghez és betegellátásra sem képes. A kórházi várólisták érthetetlenek, és számtalan etikai, jogi, társadalmi problémát vetnek fel. Az 2007. július 19-i információk szerint egy szürkehályogműtétre 1 év, a szívkoszorúér vizsgálatára 3 hónap, a gerincműtétre 5 év, a csípőprotézis valamint a térdprotézis beültetésére 1 év 8 hónap a várakozási idő. Állítólag az Egészségügyi Minisztériumban vannak orvosok. Én, mint humánbiológiával foglakozó kutató, akinek az a feladat, hogy a szomatológiai szabályoknak megfelelően feltárja és leírja egy adott ember adott pillanatban lévő anatómiai- és életfolyamatait, értetlenül állok ezekkel a tényekkel szemben, amit minisztériumi orvosok tesznek közzé. A szürkehályogműtét azt jelenti, hogy az ember, aki ebben a betegségben szenved, a műtét után látni fog. Nem történik semmi más, csak látni fog. Ezzel visszatérhet a mindennapi megszokott életébe, fennkölt szavakkal azt is mondhatjuk, hogy a társadalom „hasznos tagjává” válik ismételten a látó ember. A szívkoszorúerek vizsgálata – és adott esetben a mára már rutinszerűvé vált beavatkozás – minden túlzás nélkül nevezhető életmentő beavatkozásnak. Ha elfogadjuk a lugánói jelentés liberális, diszkrét nép-apasztási elméletét, akkor szerintem ezzel a három hónapos vizsgálati és beavatkozási halasztással elérik céljukat, mert emiatt nem látványosan, de sokan fognak idő előtt meghalni. Az egészséges élethez való egyenlő esély megteremtése és megtartása a több-biztosítós modellel végérvényesen meg fog szűnni.

7) A járványügyi biztonság erősítése nagyon nehéz feladat. Az érezhető klimatikus változások, a turizmus, az élelmiszerbiztosság gyengülése erősítheti a járványok terjedését. A járványok akkor képesek pusztító erővel hatni, ha az adott népesség általános egészségi állapota leromlott. Tényként kell kezelni, hogy hazánk lakosságának az egészségi állapota folyamatosan romlik, tehát a járványok hatása is nagyobb méretet ölthet.

8) Az élelmiszerbiztonság feltételeinek javítása 2001-ben komoly feladatként szerepelt a programban, és helyet kapott a jövőre való felkészülés is. A program készítői elképesztően rossz álmaikban sem képzelték el azokat az élelmiszerbotrányokat, amelyekkel folyamatosan szembe kell néznünk. A bizonytalan származású, élelmiszernek kinéző valamikkel a multinacionális cégek mindig meg akarnak etetni bennünket. Magyarország abban a kivételes helyzetben van, hogy az itt élő népességet megfelelő színvonalon képes lenne táplálni, sőt több élelmiszer esetében exportra is képes volna termelni. Az elképesztő valóság viszont az, hogy a világ minden országából érkezik hazánkba élelmiszer, amiről gyakorlatilag semmit nem tudunk. Komoly és reális veszélyként kell kezelni azt, ha géntechnológiával előállított élelmiszerek – és az azokkal etetett állok húsa – megjelennek a mindennapi élelmiszerellátásban.

9) Az egészséget támogató környezet kialakítására, a külső okok miatti halálozás visszaszorítására vonatkozó elképzelése nem csak hogy el sem kezdődtek, hanem az elmúlt években a helyzet egyre aggasztóbb romlásnak indult. A zöldterületek egyre fogynak, az urbanizáció felgyorsult, a klímaváltozás miatt erdeink folyamatosan pusztulnak. A számos tényezőn felül, ami talán a leginkább érinthet minket, a legaggasztóbb, hogy ivóvízkészleteink romlása felgyorsult folyamatot mutat. A környezetszennyezés megállíthatatlanul növekszik, említhetném a Rába habzását, a német kommunális hulladékok importját, de beszélhetünk a hulladékgazdálkodás problémájáról is. Mindezeket csak fokozzák a szinte észrevétlenül jelenlévő, tartós környezetszennyezések. Csak egyet emelnék ki, ami az utóbbi időben szemétszúrt. Létezik olyan település hazánkban (Bakonyban) ahol a kb. 2 000 fős lakosságra 50 000 nm² régi azbesztes palatető jut. Ezt potenciálisan életveszélyes környezeti hatásként kellene kezelni. Az önkormányzat szerény költségvetéséből nem képes a kárt elhárítani. A lakosok anyagi helyzete nem teszi lehetővé a tetőcseréket, tehát marad az alattomosan károsító, és egészséget súlyosan veszélyeztető azbesztkiszóródás.

10) Az egészséget ellátó rendszerek – népegészségügyi szempontok szerinti – fejlesztése helyett, az egészségügyi ellátórendszerek csökkentése valósul meg, úgy, hogy csak és szigorúan a betegellátást képesek biztosítani, ha erre egyáltalában kapnak a biztosítótól (vagy biztosítóktól) megfelelő ellátást.

Összesítve úgy tűnhet, hogy az egészség fenntartása a törvényhozók szemével „nem jó üzlet”, amit az egészségipar gerjeszt, az nem más, mint a profitorientált biztosítások bevezetése, a rendkívül drága diagnosztikai és terápiás ellátások. Ez utóbbi mikor tud érvényesülni? Természetesen csak akkor, ha nagyon sok beteg van, akik – ha nem akarnak adott esetben meghalni – kölcsönök felvételével elláttatják magukat fizetős ellátásban. Működik a lugánói jelentésben ajánlott megoldás?

Hazánkban a helyzet azért is figyelmet érdemel, mert a megbetegedések arányainak tanulmányozása azt mutatja, hogy sajnálatos módon negatív rekorderek vagyunk. A tumoros megbetegedések aránya minden statisztikában azt mutatja, hogy sereghajtók vagyunk az Európai Unióban. Nem az a megoldás, hogy elképesztő összegekért valamiféle terápiát biztosítsunk a tumoros megbetegedésben szenvedőknek, hanem az, hogy a kockázati tényezőket – például egy népegészségügyi program kertében – csökkentsük. Ismert pl. az azbeszt hatása az emberi szervezetre. Akkor vajon mi lehet a megoldás? Talán az, hogy hagyjuk országszerte a palatetőket, és növeljük az onkológiai ágyak számát? Vagy szüntessük meg a környezeti szennyeződés, és ezzel csökkentsük, pl. a tüdőtumorosok számát? Igaz ez utóbbi esetben a szolgáltató jellegű egészségipar súlyos anyagi vesztességeket szenved.

A hivatalos statisztikában a hazai férfiak átlagéletkora 67 év. A visszafogott elemzők is azt sejtetik, hogy az egészségügyi reform (?) minimum egy évvel csökkenti ezt a nem éppen jónak mondható átlagéletkort. A kormányzati és liberális tervek a foglakoztatási időt szeretnék felemelni férfiak esetében 65 évre. Milyen következtetést vonhatunk le ezekből az adatokból? Csak egy olvasata lehet, mégpedig az, hogy a férfiak 65 éves korukig fizessenek nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot – ami meglehetősen magas összeg – a profitorientált magánbiztosítóknak, és életük vége felé mindösszesen egy éven keresztül élvezzék munkájuk gyümölcsét. Mindezt természetesen csak úgy akarják a biztosítók, hogy ezen felül az adópénzekből az állam még garanciát is vállaljon a profitjuk érdekében. Minden pesszimizmus nélkül azt lehet mondani, hogy az egészség fenntartása, megőrzése hazánkban zsákutcába jutott.

Írta: Szacsky Mihály

Rovat: