Ez a java

- Blackriders az Óváros téren -

Tegnap négy megöregedett hippi lepte meg a veszprémi közönséget a Világjava Estek ír programján. Hangszerek és színpad nélkül a Blackriders együttes tagjai simán elmehetnének nyugatnémet motoros ötveneseknek, akik végre elszabadultak otthonról és az asszonytól, és leugrottak egyet balhézni Ungárnba. Persze a Balckriders egy zenekar, ami nem is olyan rosszul nyomja a show-t.














Az Illegál Kommandót akkor érte az első meglepetés, amikor meglátta a Blackriders-t hallgató tömeget. Erre nem számítottunk. Közép- és fiatal korúak, öregek álltak, ücsörögtek az Óváros téren, és jólnevelten hallgatták a bandát.



























A Blackriders furcsa bulit nyomott. Egyrészt eljátszották, hogy nem is tudnak annyira zenélni – pl. kiszólás a tömegnek és a zenekari társnak: Ez (mármint a dal) most miben (mármint milyen hangnemben) van? –, de azt meg kellett állapítani, hogy a hangszertudással semmi gond.

Az Illegál Kommandó szerint annál több probléma akadt a humorérzék terén, de a Kommandó elgondolkodott azon, lehet hogy ez a darabos humor is a kidolgozott show része. Persze érdekes lehet a tudatos önirónia kérdését is felvetni, de ebbe ne bonyolódjunk bele, hagyjuk a filozófiát Sanyinak.


























És mit nyomtak? Bazi nagy egyveleget. Johnny Cash-től az amerikai (USA) populáris háziasszony country-n keresztül az ír szabadságharcos népdalig mindent. És zabálta a nép. Úgy látszik, a Blackriders megtalálta, mi kell nekünk.














Az Illegál Kommandónak be kell számolnia a Blackriders tánckaráról, amely valószínűleg a zenekar fanklubjából verbuválódott. Mielőtt belemennénk a mozgás részletes elemzésébe, és végképp olvashatatlanná tennénk a tudósítást, zárjuk le a tánckar ügyét annyival, hogy alakításukban leginkább az elhivatottság a dicsérendő.














A zenekar fokozatosan egyre jobban játszott, köszönhetően a bemelegedésnek és a borkimérésből származó fröccsöknek. De nem csak ők hódoltak Dionüszosz istennek, hanem jónéhányan a közönség sorai közül is, így, amikor az Illegál Kommandó a távozás hímes mezejére lépett, megkeresvén azon a bizonyos mezőn egy korsó hideg sört, az Óváros téren egyre emelkedettebb hangulatot hagyott maga után, amely végül ír táncházba torkollott.

Rovat: