Színház a Közgáz udvarán

Csalóka Péter

Nem árt, ha egy gyerekdarab a szülőket is szórakoztatja, hiszen ha apu meg anyu is eljött, akkor a nézők fele biztosan felnőtt. Cserben hagyni őket sem szabad, hálájukra pedig lehet számítani. A Pannon Várszínház szervezőinek nem lehet nehéz dolguk megtölteni a nyári gyerekdarab nézőterét, mert ahogy a gyerekek jól szórakoztak Csalóka Péter kalandjain, úgy az anyukák is röhögve fogták a fejüket, hogy szó szerint idézzek: „Ezt már nem hiszem el, hogy ilyen hülyék ezek”.

Szóval a hangulat remek volt a nézőtéren, és úgy tűnt, hogy a színpadon is. Mint tudjuk, e két hely kölcsönhatásban van egymással: kölcsönösen le bírják húzni, illetve fel tudják spannolni egymást. Ennek a közönségnek erre a színházra volt szüksége – ez kétségtelenül kiderült. Szerencsés együttállás, ami persze valószínűleg tudatos vezetői döntések eredményeként jött létre.

A darab, Weöres Sándor szövege, jó választás, pergő mese, amiből szellemes és harsány vásári játékot lehet kanyarítani. Vándofi László – láthatóan – erre törekedett. Nem félt szabadjára engedni a színészeiben rejlő ős-ripacsot, amire a magyarosch jelmezekkel és karikírozó sminkkel rá is erősített.

Klasszikus karaktereket láttunk, akik elengedhetetlen szereplői ennek a vásári mesevilágnak, és akiket egyből fel is ismerünk, hiszen ugyanolyanok évszázadok óta. Hetyke a magyar legény, kapzsi a nagybajuszú, kövér bíró, a falu népe mindig mindenre kíváncsi, az asszonyok meg perlekednek. A rég kipróbált recept ma is működik. Egy ilyen mesében mindig tudjuk, ki melyik oldalon áll, az sem kérdés, kinek van igaza, valamint, hogy jogos-e büntetés és a jutalom.

A sematikus szereplők közt azonban egyik-másik szereplő egyéni színt és szagot kapott a Pannon Várszínház előadásában. Rajtuk olyan külső jegyek is mutatkoztak, amelyek sajáttá tették a figurákat. A bíró lánya meglepően beteg ötletek nyomán nyerte el félig ember, félig tyúk jellegét. A papa is kapott egy gellert, s így vált infantilis akarnokká a veszprémi változatban. A huszárok a Pannon Várszínház Jó estét nyár, jó estét szerelem című előadásában látott rendőrpár népi változataiként mozogtak. Bizonyára ugyanazzal a koreográfuassal van dolgunk, akinek talán a Mágnás Miskához is volt köze, melyben szintén találkozhattunk párban mozgó szereplőkkel.

És amúgy is kezdjük azt érezni, hogy valamiféle védjeggyé válik ez az agyonkoreografáltság a Pannon Várszínház előadásaiban. Ma a rendezői kéz erejét jelzi ez, mely a színészt mozgáskeretbe kényszeríti. Egy vásári játéktól az ilyesmi nem is áll messze. Ha csupán a commedia dell’ arte hagyományos mozdulatsoraira gondolunk, máris találunk jóféle példát a táncszerű, olykor akrobatikus vásári játék hagyományára.

A Pannon színészeinek játékában néhol veszélyesnek éreztem ezt. Néhol üres formát láttam, végrehajtott mozdulatokat, s azokban a pillanatokban nem hittem el, hogy őszintén bolondozó komédiásokat látok. Ám szerencsére, a Csalóka Péter egészét nem ez jellemzi, s a közönség örülhet a közös éneklésnek és röhögésnek, a pergő történéseknek és vicces koreográfiáknak.

A díszlet viszont – sajnos – nem jobb, mint egy iskolai diákszínjátszó csoport közepesen tehetséges tanárnénije által elkészített háttér. Maga a tér egyszerű és jól használható, de az anyagok használatában és a kivitelezésben nem található az az igényesség, ami mondjuk a helyszínválasztást jellemzi. A Közgáz udvara barátságos terep öreg falakkal és fákkal. Jó oda megérkezni, és várni az előadást. Nem jó azonban meglátni a környezettől teljesen idegen papírházikókat a színpadon, amik idegenek a népies jelmezektől és hangszerektől is, és erre nem találok magyarázatot.

De még ebben a díszletben is: a Pannon Várszínház Csalóka Pétere jó mese, jól elmesélve. Nézhető, még gyerek nélkül is.

Fotók: Németh Szabolcs

Rovat: