Aztán irány a pokol!

- nehéz álmokról -

Pubertás-kori kielégületlenségre és éretlenségre jellemző a nemiséggel olyan módon, hangnemben foglalkozni, ahogy olykor ennek az újságnak a hasábjain vagy a nagyon színes és nagyon villogó médiában teszik. Pár év múlva akár az ovisok és a bölcsisek pottyantási mutatványairól írt esszéktől, képsorozatoktól fogunk kacarászni, hörögni vagy a nagymamával beszélgetni róla.

Lehet. Hogy ti. Én biztos nem. Szerintem az életünket érintő anyagcsere-folyamatok bemutatása roppant felkészültséget és alázatot kíván. Kevesen képesek rá… Meg minek is? Vannak egyéb fontosabb dolgok Magyarországon. Például a lényeges, létezésünket érintő problémákkal foglalkozni. Humorral, komolyan, gondolkodón. Mintha élnénk. Mert továbbra is nagy a baj. Nagyon-nagyon. (Aztán irány a pokol!)

Nem csak gazdasági, de erkölcsi, lelki, kulturális értelemben inkább. Igazi kulturális forradalom, az értékrendszerek háborúja folyik családokon belül is. Nap mint nap próbáljuk meghatározni és azonosítani magunkat. Ez roppant fárasztó és kimerítő, pláne akkor, ha a demokratikus, nemzeti vagy liberális eszmények csak a reklámokban vagy a jogrendszerben működnek. S ott is csupán többé-kevésbé. A méltányos fejlődés legnagyobb kerékkötője a közös erkölcsi alapállás hiánya. Nyilván ennek ki kell alakulnia, s egy átmeneti társadalomban ez sok időt vesz igénybe. Ám nehéz felfedezni a tendenciát, s ez gond. Sokszor barátok sem tudnak egymással őszintén, nyitottan beszélgetni.

Az önkritika csak az ártatlanok sajátja, a kritikának pedig nincs következménye. Alapvetően téves az emberek tömegét illetően a világ észlelése, mert a hangos, hazug és kiszámíthatatlan ingerek elnyomják az emberek természetes, belső, intuitív és racionális gondolatait, megnyilvánulásait. A pörgéssé maszkírozott unalom szétmarja a lelket, s a pénz, az anyagiasság teremt látszólagos életörömöt. Valaminek mindig történnie kell, mert a változás és a változtatás belsőségessége külcsínnyé vált. Kényszerek hajtanak minket, űznek, nincs megállás, csak a hasztalan pörgés. A közép-kelet európai milliomos lét vagy düledező kerítésű nyomor látványa szembesít. A műtárgy-gyűjtés vagy a „minden” gyűjtés kínja, sznobsága. A kilátástalanságból csak az nyit végtelen horizontot, hogy létünk picurka és könnyű. Csak az álmaink egyre nehezebbek.

Várnai

Rovat: