Kedves Viktor!

Avagy levél a hím kollégáknak

A kedvedért megpróbálok nem a szexről írni. Nem tudom, mennyire fog ez sikerülni, hiszen tudhatnád, hogy csak ehhez (se) értek. De annyira helyes dolognak tartom, hogy a szerkesztőségin, amire nem járok, hevesen tiltakozol az ellen, hogy a bármi – amit szeretne az Imi, hogy írjak – ne a szex legyen, hogy megpróbálom. Csak azért mert szeretlek! De tényleg.

Képzeld, volt itt most nálunk egy igazi új-zélandi fickó, Kelly Parker, becenevén a Pops. Nem popsi, ne gondolj rögtön az análra, kérlek! Ez most nem arról szól. Köszi. Szóval itt volt ez a fickó, az ember nővérének a párja, és képzeld, imádta Európát! Egy hónap alatt több országban járt, mint én egész életemben, és komálta! Rajongott a magyar kajáért – azt mondta, gyorsabban nő tőle a körme –, és a kedvenc szava (persze) a pálinka lett. Meg a „beer 0 clock”, ami a sörivás idejét jelentette. Ez utóbbi nem kifejezetten magyar kifejezés, de szerintem te is kedveled. Persze mi is tanultunk tőle szavakat, de azokat most nem írom le, mert többnyire káromkodás jellegű, szexszel összefüggő dolgok, úgyhogy erről lecsúszol. Te kérted. Bocsi…

Utolsó itt töltött estéjükön, mikor a narancssárga teliholdat láttuk a Balatonban tükröződve ragyogni, és éppen nagyokat böfögtünk a pincepörkölttől meg a kovászos uborkától, meg persze a pálinkától, nem akart hazamenni. Azért ez szép történet, nem? Főleg az, hogy másnap – amikor haza kellett menniük – nem akarták őket felengedni a Frankfurtba tartó gépre, ahonnan Shanghai lett volna a cél, mert oda vízum kell, nekik meg nem volt, mert Új-Zélandon azt mondták, nem kell, ha 48 órán belül tovább állnak. Aztán végül úgy szálltak fel a gépre, hogy majd Frankfurtban megmondják, mehetnek-e tovább. Képzeld, csodák csodája, ott kiderült, hogy szabad az út! Kár, hogy már nem volt alkalmam elmagyarázni a Popsnak, hogy a magyarok nem azért szaroztak ezen másfél órát Ferihegy 2-n, mert hülyék…(?!)

Tudod, azért ilyenkor elgondolkodom azon, hogy ez itt nem egy csúcs hely. Meg azon is, hogy most már – mától – így huszonhat évesen legalább tudnom kéne, hogy mi a túróért nyüglődöm itthon, mikor minden épeszű ismerősöm minimum Pesten van, de inkább Nyugat-Európában, sőt, még az USA-ig is futottak páran a mocsár elől. Biztos teljesen hülye vagyok. Sült bolond, hogy valami fura okból kifolyólag nekem kell ez a szar.

De Te, kedves Viktorom, ezt biztosan jobban tudod. Neked feleséged van, meg gyereked, úgyhogy biztosan gondolkodtál előre, hogy mi lesz. Meg a többiek is, akiknek ugyanez van. Ezért unjátok a „mindigszexcikk”-et. Lehet, hogy én is ezért unom. Bár családom még nincsen. De lehet. Ne.

No, akkor zárom soraimat, aztán írjál valami okosságot, ne ilyen hülyeségekkel legyen tele az indexünk.

Csókullak, Nórika

Rovat: