Az előzőekben már elregélt Karib-tengeri kalózok után Shrek is megtriplázódott, és ezzel belépett a filmes trilógiák népes, ám nem mindig makulátlan minőségű táborába. Ami egyszer bejött, azt folytatni kell – szól a hollywoodi filozófia, és valóban többnyire beigazolódik, hogy a népszerű előzmények „eladják” a gyakran kevésbé sikerült folytatásokat. A Harmadik Shrek mindenesetre tarol a filmes piacon, és nyilván nemsokára várható a díszdobozos DVD-gyűjtemény is…

A Shrek annak idején sok szempontból formabontó vállalkozás volt. Nem ez volt az első olyan egészestés „gyerekfilm”, ami már a szülőknek is tartogatott szórakoztató elemeket, de néhol kifejezetten abszurdba hajló humora és „konyhai filozófiája” mindenképpen új ízt hozott ebben a műfajban. Bár az első részben rejlő poénok egy része csak bennfentes információk birtokában volt érthető (például hogy a film alkotóstábjának vezetője Farkward nagyurat előző főnökéről, a Disney diktátori hajlamú, de annál kisebb termetű stúdióvezetőjéről mintázta), a közönség mégis érezte az újszerűséget, és vevő volt mind a gyakran gúnyos humorra, mind pedig a „fordított szereposztásra”, hogy a szörnyeteg vált az új idők hősévé.

A második rész számomra nem volt annyira érdekes, mivel stílusában nem lehetett már ennyire forradalmi vállalkozás, de kétségkívül ügyesen merített a mesevilág kifogyhatatlan tárházából, és az első rész helyzeti előnyét kellemes gegparádéval és sok jópofa karakterrel ellensúlyozta. A két sikeres produkció szinte kivilágított kifutópályaként nyújtózkodott a harmadik rész előtt, ami…, ami sajnos igazolta, hogy a fantázia bűvészkalapjában nincsen végtelen számú nyúl.

A legnagyobb probléma valószínűleg az, hogy harmadjára már visszaáll a mesék hagyományos logikája. Mostanra elfogadtuk, hogy az ogre a jófiú, a szép Szőke Herceg meg a genyó, és innentől kezdve nem is lesz semmi különleges a történetben: az elején minden viszonylag szépnek tűnik, aztán a jó erők helyzete válságosra fordul, végül már-már a gonosz látszik felülkerekedni, de azután mégis győz a jó. Az ókor óta ez az egyik legnépszerűbb történetsablon, a Harmadik Shrek tehát a sztori szempontjából semmi újdonságot nem mutat.

Az, hogy a mesék mellett most a mítoszok világa is képbe kerül, és mintegy mellékesen az Arthur-mondakör is beépül a történetfolyamba, önmagában nem menti meg a siralmasnak tűnő helyzetet. A poénok és a karakterek sem viccesebbek, mint eddig, sőt a komikus helyzetek gyakran nagyon is kiszámíthatónak bizonyulnak. Fiona terhessége kapcsán – nagyrészt a szülők kedvéért – megjelenik még egy motívum, a „gyermekáldás férfiszemmel” témaköre, de a film ebben a vonatkozásban is megmarad a szokásos klisék szintjén, a mondanivaló mélysége meg sem közelíti az első rész nívóját.

A Harmadik Shrek bizonyára jól jövedelmez majd készítőinek, hiszen (mint sok más sikerfilm esetében) már a Shrek-szériára is egész marketingbirodalom épült, és a közönséget sajnos rövidtávon nem nehéz megvezetni. A Dreamworks rajzfilmstúdiójának helyében én mégsem helyezném ezt az opuszt a „büszkeségek falára”, ahol már olyan alkotások ékeskedhetnek, mint a Z, a hangya vagy a Shrek. Sajnos ez a harmadik rész is azt a tézist igazolta, hogy egy remek film folytatása ritkán tud felnőni elődje színvonalához…