Aki amerikaibb filmet forgatott az USÁ-ról, mint bármely amerikai társa: Milos Forman. Még valami filmes zsebkönyvet is olvastam róla tizenéves koromban és megnéztem minden könyvtárban elérhető filmet tőle, ezek a korai, cseh földön forgatott alkotások voltak (Fekete Péter, Egy szöszi szerelme, Tűz van, babám! ). Persze akkor még Magyarországon egyszerűen nem volt forgalomban a Száll a kakukk fészkére című (Kesey regényéből készített) filmje, amire igazán kíváncsi voltam. Aztán hozzájutottam.

Mint ahogy láttam az Amadeust és a Valmontot is, mely utóbbi nem tetszett, mert a másik adaptációhoz, a Veszedelmes viszonyokhoz képest eltörpül. És ne feledkezzünk meg a Hairről sem, ami szintén vérbeli USA-film, mint ahogy a Száll a kakukk fészkére is az.

Aztán kimaradt néhány év, pár sikeresebb vagy kevésbé sikeres filmje, amit nem láttam, a Larry Flynt, a provokátor és az Ember a Holdon. Miért az európai rendezők újítják meg újra és újra az amerikai filmgyártást, és miért csak ott tudnak zseniálisakat alkotni? Pusztán a pénz, a lehetőségek miatt? Nem becsüljük meg őket eléggé? Mindenesetre Forman nagy rendező. A Fekete Péter úgy ér véget, hogy egy (talán veszekedés) jelenet közben megáll a kép, kimerevül a filmkocka. Itt szerettem meg.

Új filmjére már állítólag ötven éve készül: tehát hogy filmet forgat a spanyol inkvizícióról. Az 1792-ben kezdődő, Spanyolországban játszódó film igazából persze nem a spanyol inkvizícióról szól, és nem is Goyáról, a híres spanyol festőről. Ez pusztán választás kérdése, Forman ebben a történelmi időben találta meg azt a kort, melyben a szerencse, a hatalom forgandó, évről-évre máshoz vándorol. Jelen van egyház és világi hatalom, királyok jönnek, mennek, Napóleon jön, majd távozik, angolok jönnek, majd új királyt neveznek ki, és vélhetően hamarosan mennek… Lorenzo atya (Javier Bardem) indítja el a számára és Goya festőmodellje, Inés számára sorsdöntő, életüket örökre megpecsételő eseményeket. A Szent Inkvizíció tagjaként megvédi paptársai előtt Goyát (Stellan Skarsgard), aki bár kíméletlenül ábrázolja metszetein az egyház és az állam visszaéléseit az emberekkel, de ettől még zseniális festő. Ne őt zaklassák, hanem ismét töltsék meg (vélt) eretnekekkel az inkvizíció börtöneit. Ennek a tisztogatásnak esik áldozatul Inés (Natalie Portman), aki bekerül a börtönbe. Goya, akivel Lorenzo atya portréját csináltatja, közbenjár a lány érdekében Lorenzonál, aki látogatást téve a lány családjánál, saját bőrén bizonyosodik meg róla, hogy bizony kínvallatás hatására mindent bevall az ember. Beleszeret börtönben tett látogatásai alatt Inésbe, majd kegyvesztettként menekülnie kell, és sorsára hagyja őt. Itt ugrunk több évet, majd a film második részét nézhetjük végig. Ennek történetét végképp nem akarom lelőni, ha már az első részét kicsit sikerült is.

Nincs tulajdonképpeni főszereplője az alkotásnak, hiszen az elején Goyán keresztül ismerhetjük meg a többieket, majd Lorenzoé, majd Inésé lesz a fő szál, de mindenki csak addig, abban a pillanatban fontos, mikor Forman mester valamit demonstrálni akar általa. Például elkobozzák Goya festményét Lorenzo atyáról, mikor az kegyvesztett lesz, később nyilvánosan elégetik a portrét, hogy így tűnjön el mindenki emlékezetéből a szökött pap, Goya végignézi ezt az eseményt, és először érzi a légnyomás-szerű tünetet, előrevetül későbbi süketsége. Inésből nem ismerünk nagyon semmit meg, egy gazdag lány Spanyolországban, majd börtönbe kerülése után lesz az, aki, tehát elmeháborodott leányanya. Szerepek cserélődnek, bírából bűnös, bűnösből bíró, börtönből ki, börtönbe be. Pénztelenség és pénzimádat, dúsgazdagság és a pénz értéktelensége.

Jó film, tetszett, hogy nagyszabású, monumentális, sok embert megmozgató és a történelem mechanizmusáról szólni akaró. Helyén van benne a szerelmi szál, kellően romantikus, valamilyen módon igazságot szolgáltat a mese a bűnösöknek is, és nem utolsó sorban hihető színészi alakításokat láthatunk. Forman zsenialitását bizonyítják a humoros részek, például, hogy mit ír alá kínvallatás alatt Lorenzo atya, aztán a történet fordulatai, a képek váltakozása. Mit mutat meg a korból, hogyan és miért éppen azt? Ebben áll Forman tudása. Mégsem tántorodtam el tőle, mégis nagy rendező, ha az utóbbi években nem is olyanokat alkotott, melyeket megnézésre érdemesnek tartottam.

Goya metszeteitől indul a film, és Goya metszeteinek, festményeinek megmutatásához tér vissza a stáblista a végén. „Értjük a tanmesét az eszmék múlékonyságáról és dogmává merevedéséről, csak azt nem tudjuk, hogy a kínos magánéletbeli szállal összefércelt tablóhoz mi köze van szegény Goyának.” – írja Szabolcs Imre e filmről szóló kritikájában. Végül is az én kritikám is ennyi lenne: jó film, de miért pont Goya?