A Lora társadalmi szempontból mindenképpen dicsérendő alkotás, főképp 2007-ben, az esélyegyenlőség évében. A film olyan nyelven szól a vakokról, amit nem ártana többször használni. Végre nem nyúlós szaxofonzenével aláfestett lassított képkockákat látunk vak kisgyermekekről és aranyos vakvezető kutyákról. Herendi Gábor filmje nekifutásból fejelteti le a telefonfülkét vak főhősével, ami igen szimpatikus hozzáállás ehhez a témához.

A Lora közönségfilm illatú, így sok emberhez fogyasztható formában juttat el információkat a vakokról, ami nagyon jótékony hatással bír a látó és nemlátó embercsoportok közeledésére. A fogyatékosoktól való idegenkedés forrása legtöbbször valami ismeretlentől való félelemmel kevert tisztelettudó megrendültség, ami a Lorából, szerencsére, hiányzik.

A film egyszerű eszközökkel nevel. Először is a vak lányok a Lorában mind szépek és okosak, másodszor szeretik ugyanazt csinálni, mint a látók: például szerelmesnek lenni, táncolni, dolgozni, berúgni meg röhögni. A filmből észrevétlenül megtudhatunk olyan apró érdekességeket a vakok életéről, mint hogy hogyan számítógépeznek, hogyan használják a lázmérőt, vagy hogyan töltik ki a bort úgy, hogy ne folyjon ki a pohárból. Megtudhatjuk azt is, milyen nehézségekkel kell szembesülniük, mondjuk, egy zebránál, az autóbuszon vagy a ruhásszekrény előtt. Belenézhetünk egy szimpatikus vak lány életébe, és ez biztosan jót tesz még a kevésbé szimpatikus vakok és látók kapcsolatának is.

De nem csak Lora kap telefonfülkét az arcába, hanem mi, látók is néhány karaktert, akik megtestesítenek egy-két elhibázott hozzáállást a fogyatékossághoz. Margit néni, a vidéki rokon állandó jótékonykodásával zaklatja Lorát, a borkóstolók réme az „azt hiszi, attól, hogy vak, neki már mindent szabad” gondolat képviselőit nevetteti ki, Lora főnöke pedig olyan természetellenesen természetesen kezeli a vakság kérdését, hogy az már fáj.

A legelfogadhatóbban, persze, a szerelmes Geri áll a lány vakságához, hiszen ő az Igazi, és mint ilyen a szeretet erejével képes még a vakságnál is durvább problémákat leküzdeni a lányért. A halott báty szelleme, az apa rosszallása, Lora lelkiismerete jelentik az igazi akadályokat a filmben.

Mert a Lora egy nagyon érzelemdús szerelmi történet, néhol mondvacsinált kanyarokkal, hosszas lelki szenvedésekkel. A sztori nem egy túl jól sikerült darab, igazából a történetvezetés menti meg a felejthetőségtől. A múlt- és jelenbeli meseszál izgalmasan kapcsolódik össze és válik szét újra és újra a filmben. A két ídősík keveredése remek képi megoldásokkal teszi élvezhetővé a lavsztorit, ami olyan nagyon szenvelgő, amilyen a filmvásznon elképzelhető, de a világon nincsen.

A film központi szimbóluma a vakság és a látás, de a történet mélységeit inkább nem feszegetném, mert „jól csak a szívével” típusú bölcsességeket mindenki le tud szűrni belőle az én segítségem nélkül is.

A vakság tálalása és a ragyogó vágások mellett mindenképpen említésre méltó a fényképezés, ami Budapest-filmmé teszi a Lorát. Egy Lora-korabeli fiatal életének helyszínei, az éjszakai pesti utcák romantikája, a lepukkant bérházak otthonossága és a szórakozóhelyek képei a legjobbat hozzák ki a fővárosból.