Ide nekem az oroszlánt is!
Beküldte kiságy -
Láthattuk az Ádámcsutka Gyulusának szerepében, és megtekinthetjük A gondnok című dráma Mickjeként is a színpadon, jelenleg Osztrovszkij Viharját próbálja. A kaposvári Színművészeti Főiskola elvégzése után frissen Veszprémbe szerződött pályakezdő színészt faggatta az Index Veszprém pályája indulásáról, itteni tapasztalatairól.
Index: Mikor kezdődött a színházzal való kapcsolata?
Horváth Illés: Egészen korán, persze nem a színészi pályafutásom, hanem maga a színházba kerülésem. Elég zárkózott kisfiú voltam, anyámasszony katonája, szoknya mögé bújós, ezért beírattak Pesten Földessy Margit színi stúdiójába, ami kiváló személyiségfejlesztő ilyen korú gyerekeknek, akik nehezen nyílnak meg, nehezen kommunikálnak, lámpalázasak. Elkezdtem ebbe a stúdióba járni, ahol gyakran megjelennek színház- és filmrendezők, mikor gyerekszereplőket válogatnak egy-egy produkcióba. Pici gyerek voltam még, és a családomban sincsenek művészek, fel se merült a gondolat, hogy színész legyek. Mégis alkatilag megfeleltem valamilyen szerepre, így egyszer csak ott találtam magam 9 évesen a Budapesti Kamaraszínházban, ami aztán rendszerré vált. Ruszt József abban az időszakban nagyon sok előadást rendezett ott, így minden évadban visszajáró vendég voltam, és később bekerültem más rendezők előadásaiba is. Aztán pedig következett a Vörösmarty Mihály Gimnázium.
Index: Hogyan került be a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatára?
HI: Tulajdonképpen véletlenül, mert eredetileg a Városmajori Gimnáziumba jelentkeztem, ami igazán elit iskola Budán, közel is volt hozzánk, jó hírű suli, de csak matektagozat indult, ahova engem nem vettek fel. Aztán már csak a Vörösmartyban hirdettek pótfelvételit tehát nem előre megfontolt, átgondolt, tudatos lépés volt, hogy drámatagozatra járjak négy évig. Aztán áldom az Istent, hogy oda kerültem, mert életem első legjobb négy évét ott töltöttem.
Index: Mikor döntött úgy, hogy színész lesz?
HI: Nem tudok olyan pillanatot mondani, amikor konkrétan eldöntöttem, egyszerűen így alakult. Valahogy az élet mindig afelé terelt, hogy egyre közelebb kerültem a színészethez: a színi stúdió, a Budapesti Kamaraszínház, majd a gimnázium, aztán Zalaegerszegen játszottam szintén Rusztnál 17 évesen egy nagy szerepet. Persze a gimnázium alatt dőlt el végleg, ott vált tudatossá a dolog, mert ott is csináltunk előadásokat, és akkor kezdett el komolyabban érdekelni a színészet. Érettségi után jött a Bárka Színház, ahol stúdiós voltam, és ehhez képest mégis elég komoly feladatokat kaptam, rendes szerepeket játszhattam el. Nagyon jól is éreztem magam, meg hasznos is volt. Végül felvettek Kaposváron a Színművészeti Főiskolára.
Index: Kik azok az emberek, akiket meghatározónak tart pályája szempontjából, kik voltak a mesterei?
HI: Földessy Margitnak nagyon sokat köszönhetek, nagyon jó, hogy Ruszt Józsefhez is volt valami közöm, utána pedig jöttek a főiskolai tanáraim: Babarczy László, Mohácsi János, Kelemen József, Znamenák István, tőlük tanultam a szakmát végeredményben.
Index: Miért pont Veszprémbe szerződött le?
HI: Kivételesen szerencsés helyzetben voltam, több ajánlatot is kaptam, és ez volt számomra a legszimpatikusabb.
Index: Könnyű elhelyezkedni frissen végzett színészként?
HI: Nagyon nehéz és percről percre egyre nehezebb. Tavaly negyvenen kerültünk ki a pályára színészdiplomával Budapestről és Kaposvárról. Ez felfoghatatlanul sok egy ilyen kicsi országban, végül azért mindannyiunknak sikerült elhelyezkedni, de nem volt egyszerű. Mi negyvenen betöltöttük az összes üres helyet, amit be lehetett, úgyhogy akik idén végeznek, azokkal nem tudom, mi lesz.
Index: Hogy érzi magát Veszprém városában?
HI: Amennyit itt vagyok: jól.
Index: Mennyiben más város Kaposvár, ahol három évet töltött a főiskolán, mint Veszprém?
HI: Kaposvár, ha jól tudom, népességét tekintve kicsit nagyobb, de nagyságrendileg közel azonos vidéki város mindkettő, viszont Veszprém sokkal urbánusabb. Kaposváron is nagyon jól éreztem magam, de Veszprém azon kívül, hogy nagyon helyes kis ékszerdoboz egy pezsgő-nyüzsgő városka, sok lehetőséggel.
Index: Miben más a kaposvári színház, mint a veszprémi?
HI: Ha a kaposvári színházról beszélünk, akkor egy nagyon erős társulásra kell gondolnunk, nagyon hasonlóan gondolkodó és nagyon összetartó emberekkel, akiket szorosan összefűz egy ügy. Ezt egyelőre itt még nem látom, mivel új emberek jöttek mindenfelől, néhány hónapja dolgozunk együtt, és még csak most kezd összeállni a csapat.
Index: Milyen tervei vannak a jövőre?
HI: Ide nekem az oroszlánt is! mondja Zuboly a Szentivánéji álomban.
Index: Nemrég mutatta be a színház Harold Pinter A gondnok című drámáját a Játékszínben. Milyen volt Koltai Róberttel együtt dolgozni?
HI: Korábban nem ismertem személyesen, de Robi az első pillanattól kezdve végtelenül közvetlen, természetes és kedves viszonyt kezdett el kiépíteni közöttünk, ami mindenképpen megbecsülendő és fontos dolog. A vele való közös munka nagyon jó élményem, már ezért megérte ideszerződni erre az évadra.