Thomas Mann egyik legismertebb műve a Mario és a varázsló – egyrészt azért, mert valóban kiváló írás, másrészt középiskolai kötelező olvasmány, így valóban szinte mindenki hallott már róla (legalább a címe rémlik). A kisregény dramatizálása sem újkeletű próbálkozás, hiszen már Latinovits is játszotta Cipollát. A Pannon Várszínház legújabb produkciója így erős kulturális gyökerekkel rendelkezik, amely meghatározottságnak már előnyeit és hátrányait is láthattuk a színház korábbi bemutatóiban.

Mann prezentálásában a varázsló Cipolla alakja a fasizmust magát testesíti meg. Olyasmire kényszeríti a produkciójába bevont nézőket, amiket azok saját jószántukból soha nem tennének meg. Ő maga a hatalom, aki vonzónak tűnik az egyszerű többség számára, még a környék vagányainak is imponál határozottsága – de egy ponton túl már olyan mértékben korlátozza mások szabadságát, ami elviselhetetlen…

Vándorfi László az 1983-as, Spiró György-féle színpadi változatot „hangszerelte” az ex-Séd nagytermére. Spiró a kisregény cselekményét lecsupaszítja, a drámai történet kifejezetten a varázsló, Cipolla előadói estjét jeleníti meg. A kerettörténet, az író családjának olaszországi nyaralása csak néhány felvezető mondat erejéig jelenik meg, a darab a regénynél is intenzívebben a varázsló figurájára épül.

Éppen ezért nem mindegy, ki játssza ezt a minden tekintetben domináns szerepet. A rendező legnagyobb húzása, hogy Egyed Brigittát kéri fel a karakter megformálására. Ez nem azért igazán merész húzás, mert nő játssza Cipollát, hanem mert Egyed Brigitta eddig elsősorban klasszikus clown-ként, inkább mulatságosabb szerepekben bizonyította – egyébiránt valóban nem mindennapi – színészi kvalitásait.

És a választás zseniálisnak bizonyult. A színésznő minden Cipollák méltó utódjaként jelenik meg a szuggesztív, mindenki akaratát irányítani képes varázsló bőrében. Egyetlen pillanatra sem tűnik nőnek, még akkor sem, mikor Mariót hipnotikus erejével ráveszi, hogy csókolja meg őt. Sokkal inkább érezzük a figurát nemtelen androgünnek, ahogy egyszerre tart távolságot mindkét nemmel szemben, ugyanakkor perverz módon vonzódik is hozzájuk.

Azonban nem pusztán Egyed Brigitta alakításán múlik az előadás sikere. Nagyon jól felépített a színpadkép, a díszletek újszerűen hatnak, maximálisan érvényesül a néző bevonásának alapelve. Kazimir Károly naplójában azt írta, hogy Latinovits hatására az első sorokban ülők is komolyan úgy érezték, fel kell menniük a színpadra Cipolla szólítására. Ugyanez itt is érvényesül, a néző egyszerre van jelen a nézőtéren és a színpadon.

Cipollának a történet folyamán több ellenpontja is van a drámai karakterek között, akik általában fellázadnak ellene, de valamilyen módon uralma alá kényszeríti őket. Ilyen először a HVCS-k (helyi vagány csávók) vezetője, aztán az udvarias rendőrtiszt, a megfontolt nagypapa, a narrátorként felbukkanó író, majd végül Mario. Az előadás igazi értékét az adja, hogy a Cipolla felbukkanásától végig alárendelt szerepben lévő színészek felnőnek a főszereplő által diktált magas elvárásokhoz, így végül a drámai cselekmény abszolút hitelessé válik a szemünkben, magával viszi a nézőt.

Régen nem láttam ennyire jó előadást Veszprémben. Úgy tűnik, a Mario és a varázsló szerencsés csillagzat alatt született, és a készítők legjobb tudását hozta ki, bármilyen módon is vettek részt a produkció munkálataiban. Egyed Brigitta enyhén groteszk Cipollája biztosan maradandó élmény lesz a veszprémi közönség számára.