Kedd este, útban az Expresszó Klubmozi felé, azon merengtem, hogy a globális felmelegedésnek van-e köze ahhoz, hogy az utóbbi években ekkora hype-ot kapott a reggae és haverműfajai (roots, dub, dancehall, stb). Vajon a fülledt jamaikai zenétől nőtt meg az átlaghőmérséklet (illetve ennek folyományaként a tömegével szívott spanglik füstje fokozta az üvegházhatást), avagy épp az enyhe időjárás hozott kedvet az emberekben a reggae hallgatásához? A fene tudja.

Természetesen az idióta elméletek gyártása és igazolása helyett más céllal indultam útnak aznap este, méghozzá, hogy meghallgassam az Eduardo with Zion Super Sound System-et. A formáció már másodszor lépett fel Veszprémben, és az első bulijuk, a hozzám eljutott pletykák szerint, igen jól sikerült. Egy bizonyos pletyka még plusszban szórakoztató is volt, amely szerint valaki lelkendezve követelte a „szentgáli romák” újabb fellépését, amíg fel nem világosították, hogy a szóban forgó egyének „nem szentgáliak, hanem szenegáliak, és nem romák, hanem négerek”. Ez a fajta gerillareklám aztán teljesen meggyőzött, hogy meg kell hallgatnom a szenegáli sound systemet.

A sound systemek rendszere az ötvenes években alakult ki Jamaikában. Kezdetben csak a hangos reklám funkcióját töltötte be, amikor a boltosok (jobbára piaboltok tulajdonosairól van szó) kipakoltak az utcára egy lemezjátszót, és a legújabb albumok bömböltetésével próbálták fogyasztásra ösztökélni az arra járókat. Aztán hamar rájöttek, hogy így a különböző bulik alkalmával frankón lehet helyettesíteni az együtteseket is, ezért megjelentek a hangfalakkal és erősítőkkel felturbózott teherautók, amiknek a platójáról szinte bárhol lehetett zenét szolgáltatni. Az egész abban különbözött egy (motorizált) diszkótól, hogy itt élőben dolgozták át a különböző dallamokat (mixeltek). Ehhez persze hamar szakosodtak a sound systemek tagjai, selectorokra, DJ-kre, MC-kre, akiknek mind más és más feladatuk volt a hangulat felpörgetésének és fenntartásának izzasztó munkájában. (Némi speciális keveredéssel, ugyanis a sound systemekben a lemezeket pakolgató, akit máshol dj-nek hívnának, az a selector, és itt dj-nek nevezik azt, aki „rappel”.) A sound systemek ma is igen népszerűek (és nem csak Jamaikában), sokan még táncosokat is cipelnek magukkal, hogy igazi show-t teremtsenek. A dolog tehát igen jól hangzik, egyfajta live act, ahol természetesen főleg reggae, dub, rocksteady, dancehall és roots korongok pörögnek, amire néhányan freestyle-ban nyomják a velős mondanivalót. Amit azonban én kedd este láttam, hallottam, az korántsem nyűgözött le.

A két afrikai fiatalembernek ugyanis nem nagyon sikerült a mutatvány. A lemezek pakolgatása nagyjából rendben volt, ám a kedvem valahogy mégsem csapott a plafonig. A dj csak elismételte rekedtes hangján az épp felcsendülő refrént, megfűszerezte néhány kötelezőnek számító ja-mannal, vagy Haile Selassie felemlegetésével, és ennyi. Ez kevés. Mintha én úgy próbálnám nekik bemutatni a magyar népzene sajátosságait, hogy rázendítek az „Utcára nyílik a kocsmaajtó” kezdetű nótára. Valahol mélyen (nagyon mélyen), talán fel lehetne fedezni a magyar nóták jellegzetességeit, esetleg rá is éreznének a dologra (ha teszem azt, pont egy kocsmában történik a vokális bemutató), de nem hiszem, hogy nagy hatással lennék rájuk. A Zion Super Sound System is csak ennyit ért el: megmutattak valamit, amiben bizony ott rejtőzött a tuti, ám azt nem sikerült előcsalogatniuk, kidomborítaniuk.

Vagy a srácok voltak rossz formában, vagy egyszerűen tehetségtelenek, esetleg mindez csak Trench Town málló vakolatú utcáin működik, ahol több száz csóró, de ezzel mit sem törődő, pusztán bulizni vágyó ember táncol együtt, miközben egy ütött-kopott teherautó platójáról száll a zene.