Mivel Veszprémben – immár sokadszorra mondom – nincsen valamirevaló filmszínház, helyette az Expresszó Klubmoziban DVD-vetítések folynak. Legközelebb csütörtök este egy 1995-ös darab fut majd, ezt a filmet szeretném ajánlani olvasóinknak.

Richard Linklater filmje valamikor a kilencvenes évek végén landolt hazánkban a videotékák polcain, eszméletlenül gusztustalan borítóval, s olyan nyálas történetet ígért, amilyen egy testnedveit eresztő, döglött osztriga. Nemrégiben DVD-n is megjelent, s a közönségcsalogató külső azóta sem változott. A képhordozó e szerint egy szentimentális szerelmesfilm, mely érzést csak fokozza maga a cím: Mielőtt felkel a nap, pedig az eredeti – Before sunrise – sokkal jobban illik a film hangulatához. Linklater műve egyébként nem szokványos románc, hanem impresszionista mozi, s legalább annyira élvezetes lehet az átlagember számára, mint az ínyenceknek. Sőt, mondok valamit: a hollywoodi gagyihoz szokott átlagnéző unatkozni fog rajta.

A film egy fiatal amerikai srácról és egy francia lányról szól, akik véletlenül találkoznak, és beszélgetni kezdenek egymással a Budapest-Bécs vasútvonalon. A fiú a bécsi repülőtérre igyekszik, hogy hazaszálljon az USA-ba, a lány pedig menne tovább vonattal egyenesen Párizsba. Valamilyen váratlanul támadt, egymás iránti szimpátia hatására mégis úgy döntenek, hogy mielőtt hazatérnének, egyetlen – de csakis egyetlen – éjszakát eltöltenek kettesben Bécs utcáin. Ez szirupgyanús mozzanat lehetne, pedig nem az. Linklater ugyanis dokumentarista stílusban adagolja a dialógusokat, és realisztikusan fényképez.

Két teljesen átlagos fiatal egyetemista beszélgetését láthatjuk a vásznon másfél órán keresztül, az életkoruknak, műveltségüknek megfelelő modorban és stílusban. Eközben a kamera érzékenyen bejárja Bécs belvárosát, legszebb utcáit, jelesebb nevezetességeit. A hátteret egy különös hangulatú, varázslatos európai nagyváros adja, míg az előtérben egy fiú és egy lány beszélgetése folyik: életről, halálról, szerelemről, szülőkről, barátokról, szexről és művészetről – mindenről, ami csak szóba kerülhet két ember között – este hattól reggel nyolcig. Mindeközben a párbeszédet apró történések színesítik, az éjszakában találkoznak néhány furcsa figurával is: két színházi pofával például, akik valami dadaista darabra invitálják őket, egy jósnővel, aki szép jövőt ígér, és egy hajléktalan költővel, aki pár fillér fejében hajlandó verset költeni nekik a Duna partján.

A fiú és a lány végül úgy döntenek, hogy ez lesz az első és utolsó közös éjszakájuk, hiszen a távolsági kapcsolat – telefon, levelek – nem pótolhatják a személyes viszonyt. Hogy pontosan mi sül ki ebből a döntésből az utolsó három percben, azt persze nem árulhatom el. Egy azonban bizonyos: Linklater filmje tiszta, kedves, igényesen szórakoztató minimalista történet, amelyből mégis jóval többet lehet meríteni a sokszínű valóságból, mint bármely romantikusnak csúfolt hollywoodi ponyvából. Zárójelben jegyzem meg, hogy három éve elkészült a folytatása is, Mielőtt lemegy a nap – Before sunset– címmel, amely bár nem vetekedhet az első rész színvonalával, de úgyszintén megtekintésre érdemes.