Egy darab ősbemutatója mindig izgalmas alkalom – különösen, ha nagyszínpadon és vidéki színházban történik. Okunk van tehát az izgalomra, hiszen Egressy Zoltán Baleset című műve a Petőfi Színházban kezdte meg pályafutását a múlt heti premierrel. Az esemény fényét külön emeli, hogy Egressy már letett valamit az asztalra, hiszen Portugál című drámájával, melyből villámgyorsan film is készült, kapásból a kortárs magyar drámairodalom élvonalába küzdötte magát, arról nem is beszélve, hogy jelenleg ő színházunk irodalmi vezetője.

Nagyon vártuk tehát a Balesetet, hadd lássuk, úgymond, mit domborít a Petőfi Színház és Simon Balázs rendező ebben a nem mindennapi helyzetben. A nivegyes promó-bor tovább spannolta amúgy is felfokozott várakozásainkat, így izgalommal fészkelődtünk helyeinken, amíg el nem kezdődött az előadás. Már az első jelenet nem sok kétséget hagyott a cím értelmezése felől: fiatal pár évődik, majd motorra kapnak, mindezt hevederekkel a hátukon. Itt készül valami… És tényleg, jön a baleset.

A továbbiakban Eszter (Dobra Mária) kalandjait követhetjük figyelemmel, mivel Laci (Gula Péter) nem élte túl a karambolt. A főhősnőt vőlegénye balatoni temetése (hamvak szórása a habokba) kapcsán látjuk viszont meglehetősen rendhagyó körülmények között, majd a vitorlásból kiugorva egyre abszurdabb helyzetekbe keveredik Ed (Szalma Tamás), a hazánkba visszaszakadt amerikás magyar oldalán. Mikor már végképp minden összekeveredik, akkor jön a (mellesleg előre megjósolható) slusszpoén, ami lekerekíti az addigra teljesen szétcsúszott történetet.

Egressy alapvető elképzelése nem rossz, bár az ötlet, amin a Baleset alapul, nem új, különböző formákban már találkozhattunk vele (számomra leginkább a Jákob lajtorjája című filmben jelent meg hatásosan), mára szinte mondható, hogy lerágott csont. Ettől függetlenül meg lehetne jól valósítani, de az alapanyag abszurd drámának való, ami az előadásban nem érvényesül. Vannak gyors, éles „vágások”, kifejezetten abszurd, sőt groteszk jelenetek, de a rendező nem mer, vagy nem tud elég bátor lenni ebből a szempontból, így végül egy se íze, se bűze produkció kerül a nézők elé.

Értem én Simon Balázs nehéz helyzetét, hiszen a vidéki közönség ízlése konzervatív (ha finoman akarok fogalmazni), nehezen fogadja el a modern megoldásokat, a kísérletező színházat. A Baleset egyértelműen nem konzum szaloncukornak készült, amit mégis csillogó papírba csomagolva próbálnak ránk tukmálni. Hogy befejezzem költői eszmefuttatásomat, így létrejön egy eunuch előadás (ezzel a metaforával ügyesen elkerültem a „here” szó használatát – óóóóó, na most már mindegy…), ami elég rendhagyó jelenség ahhoz, hogy a közönség ne legyen tőle elragadtatva, de eléggé le is van butítva, hogy az új iránt kicsit nyitottabb néző se élvezhesse. Hogy is szokták mondani? Ja, igen, két szék között a pad alá…

Így aztán marad nekünk néhány szépen megcsinált jelenet (Eszter és a pizzakihordó tánca, majd az azt követő Mátrix-küzdelem), egy-egy jó színészi pillanat (Dobra Mária elég jónak tűnik a szerepre, de a középszerű előadásból ő sem gyakran csillog ki), meg a kiválóan megtervezett díszlet (Galambos Péter és Perlaki Róbert munkája) – díszletben általában nagyon jó a Petőfi, és ez most is igaz. Zavarhatják a megértést a viszonylag hosszú angol, illetve angol-magyar kevert nyelvű dialógusok, bár hogy ezek mennyire válnak be vagy sem, azt olyasvalaki tudná megítélni, aki nem tud angolul. Én nem éreztem úgy, hogy a frenetikus színészi játék ledöntötte volna a nyelvi korlátokat.

Összességében a baleset olyan, mint az okos lány meséje: kaptunk is, meg nem is. Ha jósolnom szabadna, azt mondanám, két okból nem lesz világrengető bukás az előadás. Először is nincsen szünet, amikor a közönség elszivároghatna, másrészt nem szeretjük bevallani, ha valamit ununk és nem teljesen értünk, inkább azt mondjuk, ez olyan művészi. Hát a Baleset olyan művészi előadás. Egressy Zoltánt kissé sajnálom, mert ebből az ősbemutatóból még az sem derül ki, hogy vajon jó-e egyébként a darabja.