Kedd este Zsákos Frodó után végre Zsák urat is megismerhette a műértő veszprémi közönség, hiszen a Raiffeisen Bank szponzorálásában vendégjátszott az Éjszakai Színház a Petőfiben. Le Sage – A pénzes Zsák című komédia írója – kevésbé ismert hazánkban, de ha azt mondom, Moliére egyik legsikeresebb utódjáról van szó, úgy vélem, mindenki el tudja helyezni a darab stílusát.

A pénzes Zsák is jól példázza, hogy az író sokban a nagynevű előd nyomdokaiban jár, bár talán kevésbé fajsúlyos mondanivalót közvetít Moliére-énél. Le Sage tízéves volt, mikor a komédia francia mestere meghalt, így pályája saját korában nem szorult annak árnyékába. Sokan őt tartják a Moliére és Goldoni közötti összekötő láncszemnek.

A darab iskolapéldája a francia klasszicista drámának: akkurátusan szem előtt tartja a hármas egység szabályszerűségeit még akkor is, ha ezzel cselekménye több ponton is hihetetlenül sűrűvé válik. Így aztán a szereplőknek egy kifejezetten eseménydús napjával ismerkedhet meg a néző, amelyben rengeteg cselszövés, intrika és rafinéria éri el csúcspontját.

A pénzes Zsák karakterei kis- és nagystílű csalók, az összes (tizenkettő) szereplőből három mondható többé-kevésbé tisztességes jellemnek. A kihasználás táplálékláncában egymást igyekeznek kizsigerelni, mindenki élősködik valakin, ugyanakkor rajta is élősködnek. A címszereplő (Balázs Péter) természetesen bankár, a Pénzügyi Tanács jeles tagja, aki kis mellékesként uzsorával is foglalkozik. Ő a legelvetemültebb szipolyozó, viszont a legtöbb szereplő éppen őt igyekszik megpumpolni – közvetve vagy közvetlenül.

A bárónő (Bacsa Ildikó) bájaival ejtette foglyul, és most pénzét próbálja minél alaposabban megcsapolni. A fiatal lovag (Szanitter Dávid) a bárónőtől szedi el módszeresen azt a pénzt, amit az „nehéz munkával” ajándékoztatott össze magának. A szemfüles Pimasz (Ónodi Gábor), a lovag szolgája, mindenhol ott van, ahol leeshet némi aprópénz (sőt, néha nem is olyan apró), de már most sejthetjük, hogy a nehezen összekuporgatott vagyonkáját Liza (Legerszky Krisztina), a szolgálólány fogja elkölteni, akibe végtelenül szerelmes.

Már ennyiből is sejthető, hogy sok komikus helyzet adódik az egymás becsapására vágyó szereplők viszonyrendszeréből. A darab igazán a második felvonásra válik bohózatszerűvé, amikor minden régi, addig takargatott bűnre fény derül, és a legtöbben elnyerik méltó büntetésüket – ha mást nem, hát azt, hogy lemaradnak a „nagy fogásról”… Ekkor már egyértelműen a helyzetkomikum dominál, míg a színpadon teljessé válik a káosz.

Ebből a keretből kicsit kirí az Igó Éva által alakított két karakter, Mara és Mme Stein alakja, akik viszonylag becsületesek maradnak a rengeteg becstelenség közepette. Még jobban kilóg a sorból a márki (Szirtes Balázs), aki ugyan szétlumpolta az eszét és a fiatalságát, de valamilyen sajátos nemesi becsületkódex szerint éli életét. Ő nem mellesleg az író szócsöve (rezonőr) is egyben, és ilyen minőségében mindenkin egyformán mulat.

A komédia igazán közönségbarát műfaj, és a jó színészi játék különösen élvezhetővé tette ezt az egyszeri produkciót színházunkban. Balázs Péternek minden szempontból testhezálló Zsák úr szerepe, de az egyébként színházunkban játszó Szirtes Balázs és Ónodi Gábor is kitettek magukért. Kedvenc tévésztárunk jobban tetszett most a márki szerepében, mint a Molnár-darabban, és Ónodi is igazán karakteréhez illő „kisfőszerepet” kapott a sok mellékszerep után. Igó Éva és Zsurzs Kati (Mme Zsák) szereplése csak hab volt a tortán. Bacsa Ildikó és Legerszky Krisztina néha hangerőben kicsit gyenge volt, de egyébként nem érheti szó a ház elejét, főleg Bacsa Ildikó esetében, aki egyébiránt meggyőzően ledér bárónőnek bizonyult.

Kőváry Katalin rendezése nem volt bonyolult, de erre nem is volt szükség egy ilyen habkönnyű komédia esetében. A pikantéria finom hangsúlyozása a színpadi mozgásban éppen elég volt ahhoz, hogy a darab XVIII. századi erotikája megfelelően érvényesüljön. Összességében jó, koncepciózus előadást láthattunk, talán csak a jelmezek nem minden esetben egyöntetű korhűsége okozott némi zavart az összképben. A helyzet egyszerisége még inkább az érdemeket domborította ki ebben az esetben, és örültünk, hogy részesei lehettünk ennek a szórakoztató színházi közjátéknak.