Revizor a HEMO-ban

- Forrás Színház bemutató -

Ha azt írom, Forrás Színház, kevesen kapják fel fejüket. Hiszen manapság annyi vándorszínházzal találkozhat az ember, mint „égen a csillag.” Pedig rájuk általában érdemes időt szentelni. Kedden este szokásos veszprémi pódiumukon, a HEMO-ban mutatták be a klasszikus sikerdarabnak számító Gogol művet, A revizort, amit jószerivel csak elrontani lehet(ett).

Mielőtt azonban szó esnék a darabról, nem állhatom meg, hogy pár szóban ne meséljek a színházról. Működésüket 1995-ben, a „Salamon király varázsgyűrűje” című mesejátékkal kezdték meg. Pataki András rendező, igazgató a drámajátszáson kívül versmondó versenyt („Regősök húrján” – 1996), komolyzenei cd-ket, az előadóművészetet népszerűsítő pódium-esteket, színházi és versmondó műhelyet, „Vers és próza” címmel televízió műsort, s a magyarpolányi Passió meg/felújítását (1998) álmodta, majd valósította meg. (Link: www.forrasszinhaz.hu )

De térjünk vissza a Revizorhoz! Nézőszám szempontjából nem sok reményt fűztem a HEMO-hoz, de hál Isten’, tévedtem – sokan voltak kíváncsiak a komédia bemutatójára. (Az másik kérdés, hogy a ház hány tényleges jegyvásárlóval és hány tiszteletjegyessel telt meg.) A szereposztást direkt nem néztem meg (sok név ismeretlen volta miatt), így nagyon jóleső érzés töltött el, amikor megszólalt Szkvoznyik-Dmuhanovszkij polgármester, azaz Dörner György. Játéka egyszerű, de profi. Nem is lehet csodálkozni, hogy az első felvonást ő vitte a hátán, személye, tapasztalata és ereje nélkülözhetetlenné vált az előadás folyamán. Ha ő nincs, bizony unalomba fullad ez a vérbő komédia. Sajnáltam is, hogy a második felvonásban sokáig nem jelent meg, és amikor színre lépett, játéka már megkopott – töredezett és erőtlenebb lett – az első felvonásban nyújtottakhoz képest.

A polgármester körüli férfi siserehadból a Ljapkin-Tyapkin járásbírót alakító Krizsik Alfonz, a Spekin postamestert megformázó Pintér Gábor játéka hatott üdítőleg. A két ex-petőfis színész, Horváth György (Bobcsinszkij, helyi földbirtokos) és Koscsisák András (Dobcsinszkij, helyi földbirtokos) nem fáradt el a szerep megformálásában, de így is lejátszották partnereiket, amolyan „Stan és Pan”-ként. Koscsisák rácáfolt szakmai alkalmatlanságára (ugyanis ez okból bocsátották el a Petőfiből).

A két női szereplő kiválasztását abszolút melléfogásnak éreztem. A Marja Antonovna, azaz Erdély Andrea még az amatőr színjátszók színvonalát is csak „jó szívvel” éri el. Játéka olyan halovány volt, hogy azt leírni se lehet. Jellemét pedig nem értettem. (Babakocsitologató gügye gyerek – kontra bombázó.) Az anyját alakító Horváth Zsuzsa már némi színt vitt játékukba, de így is hosszúnak tűntek jeleneteik.

Mezei Zoltán (Hlesztakov, pétervári hivatalnok) igazi meglepetés volt. Megfelelő partnert lelt benne Dörner, hiszen ha kellett, kutya éhes, pimasz vagy éppen részeg, és mindvégig végtelenül szélhámos volt. Könnyed természetessége, kifinomultsága jó alapot adott a komédiázásnak.

Az előadás mindvégig ingadozott a profi és az amatőr színvonal között (ambivalens érzés volt pl. a profi és amatőr színjátszókat együtt látni). Jó ötletek (fülbevalóban rejtező poloska) és helyzetek villantak (a tisztviselők egyenkénti látogatása Hlesztakovnál) meg, de összességében nem használódtak ki a műben rejlő lehetőségek. Így az nem vált igazi vérbő, hahotázó komédiává. Az, hogy mi ennek az oka, talány számomra. Pénztelenség? Időhiány? A tehetségek ki nem bontakoztatása? Mindenesetre a tavalyi „A fösvény” című előadás nagyobb élmény volt.

Rovat: