„Már megint itt van a szerelem…”

- avagy nézünk, mint a moziban -

Goda Krisztina új filmje, a Szabadság, szerelem mindenféle nézőcsúcsokat döntöget. Persze ez nem annyira meglepő, ha tekintetbe vesszük a hiperaktuális témaválasztást, a jól felépített marketingstratégiát, és nem utolsósorban Andrew Vajna produceri közreműködését. Bevettük, amit be kellett vennünk: zabáljuk a filmet, sőt legutóbb már azt hallottam, hogy Bush elnöknek is tetszett, úgyhogy már csak arra várok, a pápa mit szól hozzá, hogy végleges véleményt alakíthassak ki róla…

Félretéve az iróniát, le kell szögeznem, hogy a Szabadság, szerelem valóban profi filmes produkció. Az egyik, filmekkel foglalkozó magazinműsorban elhangzott, hogy a készítők célja nem a legjobb magyar film leforgatása volt, hanem egy nemzetközi színvonalú, „maradandó élményt nyújtó” termék kivitelezése. Nem pont ezeket a szavakat használták, de ez volt a lényeg. Nos, ezt a célt maradéktalanul be is teljesíti a mű: korántsem pályázhatna a legjobb magyar film címére, de sokáig fogjuk még emlegetni, és kétségkívül nemzetközi szinten is szép sikert ér majd el (nem a filmfesztiválokon, hanem a nézőtereken).

A készítők Petőfitől kölcsönözték a produkció címét, ami egyáltalán nem baj a forradalmi áthallás miatt, bár a külföldi nézők számára ez semmi pluszt nem nyújt majd. Az már inkább zavaró, hogy az eredeti jelentés átértékelődik – Petőfi még hierarchiát állít fel, miszerint az életét is feláldozná a szerelemért, de a szerelmet is a szabadságért; míg az alkotók inkább úgy gondolkodnak, hogy szép-szép a szabadság, de szerelmi szál nélkül nem ér semmit… Talán ezért van az, hogy a Petőfi-vers a címen kívül semmilyen utalásban nem bukkan fel a továbbiakban.

A legnagyobb bajom a filmmel valószínűleg az, hogy én az előzetes információk alapján egy szép, párhuzamos szerkesztésű cselekményt képzeltem el, ahol végigkövetjük a forradalmárlány és vízilabdás fiú történetét, de ehelyett egy csont lineáris szerkezetet kaptam (a végén némi kis párhuzamossággal), a legbutább hollywoodi filmes séma szerint. A cselekmény így gyakorlatilag banálissá válik, kiszámíthatóan manipulatív lesz, és önmagában nem képvisel különösebb értéket. Némileg emel a színvonalon a színészi teljesítmény, bár igazán nagy kaliberként egyedül Haumann Pétert és Jordán Tamást – két mondhatni mellékszereplőt – tudom kiemelni. A többiek (Fenyő Iván, Dobó Kata, Csányi Sándor, Gesztesi Károly, stb.) hozzák a tőlük elvárható profi színvonalat, de semmi hűde extra…

Ami miatt viszont valóban fontos film a Szabadság, szerelem, hogy az ’56-os eseményeket még soha nem láthattuk ilyen formában elmesélve. A grandiózus tüntetés-jelenetek, az utcai harcok ábrázolása nagyon realisztikus és lenyűgöző. Sokkal könnyebb átélni a forradalmárok hevületét és a forradalom jelentőségét ezt a filmet végignézve. Természetesen ez is hatásvadászat, de olyan, ami akár egy nem magyarnak is segíthet átélni az eseményeket – azokról (pl. jómagam) nem is beszélve, akik magyarok, de mégsem voltak jelen a konkrét történéseknél. Szóval, ha lekaparjuk a nyálréteget, egy tényleg izgalmas kordokumentum is lehet a film, aminek külön pikantériája, hogy sok vonatkozásában a jelen magyar helyzettel is megtaláljuk a párhuzamosságokat (bár ezt a készítők nem tudhatták előre).

Összefoglalva érdemes megnézni a filmet az érzékletes megjelenítés miatt, de kötelező műnek semmiképpen nem mondanám – főleg, hogy most dömpingszerűen özönlenek az ’56-os filmek. A magam részéről továbbra is kitartok a Szamárköhögés és a Megáll az idő mellett, de drukkolok az alkotóknak a nemzetközi sikerért, mert szeretném, ha történelmünknek ez a nem oly távoli szelete más nemzetiségű embertársainkhoz is közelebb kerülne. Ebben az esetben úgy érzem, a cél szentesíti az eszközt.

Kapcsolódó oldal: www.szabadsagszerelemafilm.hu

Rovat: