Halálos fegyver

Veszprém Város Vegyeskarának Halottak napi koncertje a Pannon Egyetemen

Tudja fene, nekem valahogy sohasem jött be igazán az egyházzene. Idegenkedem a templomi áhítattól. Van persze néhány kivétel: Bach orgonaművei, Vivaldi Gloriája, a Máté passió és természetesen a gyászmisék királya: Mozart Requiemje. Vasárnap este fél nyolckor a Pannon Egyetem aulájában ez utóbbit adták elő városunk zeneművészei.

A terem, mint máskor, csordultig megtelt. A közönség ezúttal azonban különleges alkalomra gyűlt össze: két nappal november elseje előtt halottak napi koncertre. Az esemény más szempontból is rendhagyónak mutatkozott, hiszen a vegyeskar mai csapata mellett a régi tagság is fellépett. Ez a létszámbőség így aztán azzal járt, hogy a Mendelssohn Kamarazenekar mögött a kóruslépcsőn felsorakozva alig fértek el. Az előadást Kányádi Sándor monumentális versének szavalata előzte meg, a patetikus költemény nagy hányadát viszont én magam sajnos alig hallottam, vagy a hangosítás volt rossz, vagy a szavalat, vagy ami legvalószínűbb: olyan helyen álltam, ahová már nem ért el hiánytalanul minden szó és hang. Végül nyolc órakor kezdődött el a hangverseny.

Mozart Requiemjét már sokféle előadásban hallottam, legutóbb sikerült beszereznem egy lemezt, amelyen a kiváló Vashegyi György vezényletével a Purcell kórus és az Orfeo zenekar interpretálja, korabeli hangszereken. Ehhez képest a veszprémi Requiem kissé lassan, mondhatni vontatottan indult az általam megszokotthoz képest, de aztán mire a harag napjához értek, jócskán belelendültek, és egyre inkább az a dinamika csengett fel bennem, mint amilyennek zenei emlékezetem megőrizte. A vegyeskar végig jó formában volt, és Mendelssohnék is példásan kísértek, talán csak egy-egy túl magasra sikeredett női énekhang és a szólóénekesek hagytak bennem némi hiányérzetet.

Noha a bevezető szerint ez a zene a „gyász érzésének mennyei harmóniávᔠtranszformálása, számomra Mozart Requiemje mégsem az üdvösség dicsőségéről beszél. Néha úgy érzem, ezekben a hangokban a beteg zeneszerző sokkal inkább egy szadista Istennel küzd és perel, aki kímélet nélkül szaporítja a halált, és akivel szemben csak a bor, a művészet és a szerelem lehet az egyetlen fegyver. S talán botorság volna egy Gardiner- vagy Harnoncourt-féle előadáshoz mérni a vasárnap esti hangversenyt, mégis azt mondhatom, ezt az érzéki élményt Veszprém Város Vegyeskara és a Mendelssohn Kamarazenekar lehetőségeihez mérten, tisztesen közvetítette. Ez pedig, akárhogy is, városunk egyik pompás fegyverténye.

Rovat: