Vive la Difference!

- avagy férfi, nő és Ádámcsutka -

Megszokhattuk már, hogy Veszprémben a Játékszínben láthatjuk a kísérletezőbb, innovatívabb jellegű előadásokat, és úgy tűnik, ezen a téren ebben a színházi évadban sem fog bennünket csalódás érni. A Szép Ernő regényéből készült Ádámcsutka című darabbal debütált a Petőfi Színház kamaraszínháza.

A regényt Galambos Péter rendező alkalmazta színpadra – valójában több Szép Ernő-írást is felhasználva. Az elkészült művet végül lehetetlen műfaji kategóriába sorolni, a színlapon látható „színmű” kifejezés inkább kényszeredett félmegoldás, hiszen végigélhetjük a színművészet szinte teljes repertoárját a vásári komédiától egészen a tragikomédiáig vagy az abszurd drámáig.

A darab rövid előjátékkal, egy szürreális álommal kezdődik, amely egyszerre performansz-jellegű, és idézi meg a múlt századelő modern-avantgárd képi világát. Itt is, de az előadás más pontjain is tapasztalhatjuk, hogy a színészek egy-egy rövid szong vagy közjáték erejéig kilépnek eredeti szerepükből, és átlényegülnek – méghozzá legtöbbször valamilyen allegorikus figurává. Ez a brechti megoldás jól illeszkedik a darab hangulatához, megtöri a fő cselekményt, ugyanakkor elgondolkodásra készteti a kizökkentett nézőt.

A mű cselekménye másodlagos jelentőségű: a remekül megírt és összeválogatott dialógusok és szövegek, a mélyenszántó szövegpoénok, a valóban lenyűgöző színészi játék viszi előre a meglehetősen hosszú előadást, és mindezt összefogja a koncepciózus rendezői munka. Mindennek eredménye egy – a kisvárosi szinten messze túlmutató – igazán élvezhető előadás.

A tér belakása is szokatlan az eddigiekhez képest: nagyszínpad épült egy kamaraszínházi nézőtérhez, így egyszerre van jelen a klasszikus színházi játék pátosza és a szűk hely intimitása, amit külön kihangsúlyoznak az interaktív jelenetek. Erre az intimitásra már csak a téma miatt is szükség van, hiszen a cselekmény leginkább a szerelem és a halál körül forog. A szűkösség bizalmi légkörében ezek a motívumok még inkább rólunk és hozzánk szólnak.

A főszereplő Mihály (Szerémi Zoltán) középkorú író-költő, akit az igazi siker eddig elkerült. Egyszerre vágyik erre a sikerre, de retteg is múlandóságától, mint ahogy a szereplők saját múlandóságuktól is folyamatosan szoronganak (leszámítva a magabiztos fiatalokat). Ugyanakkor a szerelem terén látszólag sikeres, hiszen két nő is „verseng” érte, de míg a férjezett Marion (Dominek Anna) nem képes a házasélet boldogságát nyújtani neki, addig a csitri Ibolyt (Dobra Mária) félti a saját világától, a művészek bohém-könnyelmű életétől. Ezt a háromszöget egészíti ki Zsül (Kuna Károly) kicsit Esti Kornél-szerű alakja, aki egyszerre valódi és szimbolikus figura a történetben.

A négy főszereplő színészi teljesítménye ritkán tapasztalható igényességet és átélést mutat, ami a kisebb szerepekben megjelenő társaikat is húzza maga után. Talán Marion alakja a legkevésbé markáns közülük, de ez inkább a szerepből fakad.

Az előadásról tényleg csak szuperlatívuszokban érdemes beszélni, az egyetlen valódi kifogás a hossza miatt merülhet fel, hiszen három órát a Játékszín nem éppen legkényelmesebb székein végigülni kissé kimerítő feladat. Tehát tessék egy kispárnát beszerezni, és irány a színház, mert kevés hely van, de ez a darab megéri a jegyért való tülekedést.

Rovat: