Ígérem, utoljára szólalok meg Mozart 250. születésnapja kapcsán ebben az évben, de Volkmar Braunbehrens kiváló életrajzi kötetére muszáj felhívnom a figyelmet. Ebben a könyvben ugyanis végre nem a legendák Mozartja lép színre, hanem egy hús-vér lény, akinek életéről eddig súlyos téveszmék éltek a fejünkben. Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára pedig egy egész könyváradat öntötte el a boltokat.

Volkmar Braunbehrens Mozart – A bécsi évek című kötete legelőször 1986-ban jelent meg, s már akkor komoly visszhangot váltott ki szakmai körökben. Éppen jókor jött, hiszen akkoriban futott a mozikban Milos Forman fikciós filmje, amely helyrehozhatatlan torzítások áldozatává tette a salzburgi zeneszerző pályafutását. Braunbehrens azonban a kutatást elölről kezdte, s a korabeli adatokra és tényekre támaszkodva egy teljesen új Mozart-képpel lepte meg olvasóit. Ahogy a szerző bevezetőjében írja, az átlagember számára a zeneszerző misztikus élete a következőképpen jelenik meg: az Európa-szerte ünnepelt csodagyereket, „akit uralkodók és hercegek halmoztak el ajándékaikkal, harmincöt évesen ismeretlen helyen, a szegények jeltelen sírjában kaparták el, emlékét nem őrzi sem fejfa, sem sírkő.” Ezen a hamis, romantikus mítoszon szeretne változtatni Braunbehrens, aki egyszer s mindenkorra leszámol az általános műveltséggé gyökeresedett valótlanságokkal, tévedésekkel és előítéletekkel.

Mivel Mozart legfontosabb alkotói korszakát az 1781-től 1791-ig tartó bécsi évek jelentik, a szerző kizárólag ezzel a tíz évvel foglalkozik. Hosszasan elemzi a kor sajátosságait, részletesen bemutatja II. József udvarát, a jozefinizmus politikáját, s ebben a környezetben Mozart státuszát, helyzetét. Számos tévhitet cáfol meg. Kiderül, hogy Mozart korántsem volt szegény, mi több, mai mértékkel milliomosnak számított. A korabeli adatokat alapul véve bebizonyosodik, hogy havi átlagkeresete korunk forintjában számolva elérte a nettó 500–600 ezret, ugyanennyit megkeresett egy-egy koncertjével, gazdag tanítványai is jócskán fizettek neki, operáiért pedig fejenként több mint 3 millió ütötte a markát. S akkor még nem beszéltünk a kottaeladásokból származó bevételeiről. Az adósságaitól gyötört, elszegényedett zeneszerző legendája abból eredt, hogy Mozart évenkénti keresete hullámzott, így gyakran vett fel kölcsönöket Puchberg nevezetű támogatójától, de ezeket az összegeket rendszeresen visszafizette. Így történhetett meg, hogy halálakor is tartozásokat hagyott hátra, amit megengedhetett magának, hiszen a Varázsfuvola és a Requiem jókora honoráriummal kecsegtetett. Érdemes persze megjegyezni, hogy Mozart nem volt takarékos, luxuséletet folytatott, fényűző lakást tartott fenn biliárdszobával, keresetét szinte mindig elköltötte, és sohasem maradtak tartalékai.

További torzítások áldozata lett a zeneszerző édesapja, Leopold Mozart, valamint Wolfgang felesége, Konstanze Weber. Az utókor általában mindkettejüket negatív vonásokkal ruházta fel, különösen Mozart nejéről terjedt el az a vélekedés, hogy nem nyújtott igazi megértést és szeretetteljes támaszt férjének, ezt a félreértést azonban a szerző Braunbehrens néhány történettel alaposan eloszlatja. Ami pedig a több évszázados Salieri-mítoszt, a kettejük közti szakmai vetélkedést és elmérgesedő viszonyt illeti, a fennmaradt levelek és dokumentumok tüzetes vizsgálata alapján nyomát is alig találni. Mint ahogy annak sem, hogy Mozart talán gyilkosság, mérgezés áldozata lett, amit máig előszeretettel feltételeznek. A zeneszerző valójában egész életében reumás lázban szenvedett, ami 1791-ben szívelégtelenséghez vezetett, ebbe halt bele. Temetésének mikéntjét pedig egy II. József által hozott puritán rendelet szabályozta, amely egészségügyi okokra is hivatkozva kimondta, hogy a temetési szertartások költségeit radikálisan csökkenteni kell, koporsók helyett zsákokban kell a tetemet elföldelni, a fejfákat pedig mellőzni szükséges, mert csak útban vannak más temetéseknél. Ezért hát, ahogy sok más bécsi polgár esetében, Mozart sírhelye is jeltelen maradt. De az nem igaz, hogy elfeledve halt meg, hiszen halálhírére egész Európa könnyezett, s mindenütt nagy sikerrel játszották műveit.

Evezzünk más vizekre. Az 1956-os forradalom évfordulójára idén megszámlálhatatlanul sok kiadvány jelent meg. A szépirodalmi termés persze sovány, hiszen egy-két kivételtől eltekintve a forradalom irodalmi feldolgozása mindmáig nem történt meg. Lengyel Péter Cseréptörése, vagy Mezei András Szerencsés Dániel című könyve ugyan jó kísérletnek számít ebben a tekintetben, ahogy Nádas Péter Emlékiratok könyve című nagyepikájában is található erről a témáról egy pompás fejezet, de a legtöbb megjelent kötet visszaemlékezések, esszéregények és dokumentumok gyűjteménye. Aki viszont teljes képet szeretne kapni ’56-ról, most rendkívül gazdag kínálattal szembesülhet.

Rögtön két tizenéves fiú kiadott gyermekkori naplójával kezdem. Csics Gyula Magyar forradalom – egy tizenkét éves fiú 1956-os naplója című kötete izgalmas, eredeti dokumentum, ahogy a Kieselbach Tamás és Molnos Péter kiadásában megjelent hasonló című kötet is, amely egy 14 éves fiú naplóját tartalmazza. Érdekes párbeszéd Paul Lendvai Forradalomról tabuk nélkül és Charles Gati Vesztett illúziók című kötete, amelyek két különféle értelmezést adnak az eseményeknek, vizsgálva azt is, a kudarcban mennyire játszott szerepet a külföldi katonai segítség hiánya.

Szép munka Eörsi László és Szenpétery Tibor 1956 mártírjai, Budapest a forradalom napjaiban című könyve. A kötet egyszerre emlékalbum és dokumentáció, mely a megtorlás áldozatainak emléke előtt tiszteleg. Az első rész – Eörsi László hosszú évek kutatásain alapuló, precíz adatbankja – a forradalmat követő megtorlás halálos áldozatairól szól, a második rész – Szentpétery Tibor fotográfus 1956-os fényképgyűjteménye – a forradalom napjaiban a budapesti utcákon készült.

Karátson Gábor Ötvenhatos regény című könyve az ötvenhatos eseményektől kiindulva tekint végig múltat és jelent, közben szerelemről, politikáról, barátságról, árulásról és az értelmiségi életformáról beszél. Az apró töredékek lassan összeállnak, ha nem is egésszé, de valamiféle olyan szövetté, amely mögött felsejlik a huszadik századi európai és magyar történelem.

Érdekes kísérlet a Gyerekek a viharban című regény, amelyben Komár József volt repülős tisztinövendék, balesetet szenvedett pilóta, csepeli munkás, az 1956-os forradalom vele kapcsolatos történéseit meséli el.

Az Izsák Lajos szerkesztésében megjelent 1956 krónikája című kötet krónikaszerűen, az események időrendjében jeleníti meg Magyarország történetének legdrámaibb esztendejét, részletes kronológiával, a történéseket bemutató több száz dokumentummal, képekkel, plakátokkal, térképekkel.

A Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember... című kiadvány 1956 röplaphumorát idézi fel, s érdemes még megemlíteni Ember Mária Mindent késve című kötetét is, amely 1956-os naplójegyzeteket és feljegyzéseket tartalmaz.

Megrendeli? Kattintson!:www.libri.hu