Szikkadt Tom és az újraittvanazUtcazenefesztivál

- avagy hogyan álmodjunk az Onedin családról sci-fiszerűt -

Szikkadt Tom szereti az Utcazene fesztivált, nagy ügy, nem újdonság. Így aztán minden évben pezsegve és lábujjnyújtóztatva várja, de ebben sincs semmi meglepő. Sőt, az sem meghökkentő, hogy ezek után a kelleténél nagyobb erőbedobással vetette magát az első nap kavalkádjába, mint feltörekvő kiskacsa az iszapbirkózásba.

Mint minden évben, most is elkápráztatta, hogy mivé tud válni az a szürke város, ami csipás reggeleken, miközben monoton galambvadászatára indul, mennyire le tudja lombozni. Ám ilyenkor átalakul, kifordul magából, a pisiszagú panelfalak mintha nem is ugyanazt a várost tartanák össze. Feltöltődik színnel, ízzel, szaggal, várakozással és mosolygó fogszabályzókkal. És ebbe Szikkadt Tom örömmel ugrott fejest. Mit fejest, cukaharát.

Kitágult orrcimpákkal szívta magába az utcazenészek nótáit, és surranva kerülgette a sört markolászó polgárokat. A Mistery Gang Rockabilly Triót semmi pénzért ki nem hagyná, így visongva merült a csápoló tömegbe, hogy mindenkinek megmutassa rongylába megdöbbentő rugalmasságát. Önfeledten bugizott ausztráliai pásztorlánykák és Elvis-imitátorok társaságában. Ezután kiizzadva, de elégedetten rohant át a Pál Utcai Fiúk unplugged koncertjére, ahol azzal kellett szembesülnie, hogy Lecsó elképesztő hasonlóságot mutat egy marseille-i gettólakóval, de leginkább Zinadine Zidane-nal. Ám ez szemernyit sem rontott az előadás minőségén, és Szikkadt Tom, aki azt hitte, hogy már minden energiáját elhagyta, új tartalékokat fedezett fel magában, csípőjét ütögette ritmusosan a mellette álló lányhoz, és közösen ordították, hogyaszongya „fiatalok lányok, rátok nézek, rátok nézek, és semmit nem látok”.

A fáradtság végül mégis győzedelmeskedett, és kábultan rótta az utcákat, kerülgette a színpadokat, csülökdealereket, kocsmákat, Enikő-bulit, fröccsbe kapaszkodókat, kukákat, mobil ürítőket, gitártokokat, szivárványszínű sörtócsákat, rémült macskákat, insomniás nyugdíjasokat, tikkadt Globlocal önkénteseket, boldog hajléktalanokat, vagyis az Utcazene fesztivál minden rendű és rangú résztvevőjét. Végül csak hazakeveredett, és mosolyogva hajtotta álomra fejét, hogy az Onedin-családról álmodjon egy sci-fiszerűt.

Rovat: