Mese a halott cárkisasszonyról

A Komáromi Jókai Színház vendégelőadása a Játékszínben 2006. június 15-én

Az orosz kortárs szerző, Nyikolaj Koljada darabja egy világvégi állatkórházban játszódik, ahol Rimma, az „inkább a konnektorba dugnám, mint belé” amorf sáska (-lány) éldegél. A gyógyítandó állatokat árammal segíti a túlvilágra, egyetlen hozzátartozója a kutyája, esténként seggrészegre issza magát a helyi züllött elemekkel. Szép élet, na.

Bár ez a Rimma (Szoták Andrea) első pillantásra butácskának, nehéz felfogásúnak látszik, mégsem az. Puskin Csipkerózsika-történetét idéző meséjének bűvöletében él, de helyzetének reménytelenségét tudatosan vállalja és átlátja, más kiút hiányában emberhez méltó, szépséges halálra készül.

Koljada darabja az emberi élet határán, élet-halál, emberlét-állatlét, valóság-mese között játszódik. Ki ez a lány? Királylány vagy aszexuális kutyagyilkos? Retardált ösztönlény vagy szerelme életét rendberakó, önmaga boldogságáról lemondó hősnő? Nem csak a halálról, az arra való készülődésről szól a darab, hanem „ugyanakkor mai szöveg, és a mi generációnkról, a harmincévesekről szól. Harmincasok, már túl vannak néhány meghatározó történésen. Túl az emberi élet harmadán… Visszatekintve előfordulhat, hogy az ember úgy érzi, megrekedt, elfogyott a motiváció, csak akkor tudna továbblépni, ha kitörne az őt fogva tartó gondolatvilágból”. (Czajlik József, rendező) A darabban Makszim (Tóth Attila) lázadásával próbál kitörni ebből a „saját életnek” nevezett posványból, Nyinát szeretőjévé fogadja, Nyina (Szvrcsek Anita) belemegy ebbe, bár Makszim felesége szeretne lenni, holott a férfinak már van… Rimma pedig életének reménytelenségéből a halál másfajta létminőségébe lép át. Erről a reménytelenségről, az élet végső céltalanságáról, a nagy büdös nihilről szól a darab.

Mint a színdarab, úgy az előadás is a szürrealitás és a realitás határmezsgyéjén egyensúlyozik. Jól-rosszul. Hatásosak a hangbejátszások, Rimma kutyájának ugatása, katonák menetelése a gyakorlótérről, klasszikus lírai zene az érzelmesebb részekhez, de sokszor túl hamar abbamarad, hirtelen elvágva a hatás fonalát. És amire ráébreszt, az nem az élet brutalitása, hanem az előadás színház mivolta, hogy ja, mi itt ülünk a Játékszínben, s egyáltalán nem a messzi országból származó, mégis sírnivalóan ismerős darab világában járunk, hanem komáromi színészek játékát figyeljük. Ez a talán szándékos rendezői gesztus, ez az átgondolatlan kizökkentgetés nem tetszett nekem.

Hogy mennyi álom, mese és mennyi részeg fetrengés, ordibálás, önfeltárás illik bele az előadásba, az döntés kérdése, de a hogyan csinálom, az meg művészet. Én nem fejeznék be így előadást. Mert egyszerűen stílustalan. Az előadás vége: Rimma öngyilkossága. Rimma lekapcsolja a kislámpát, folyamatosan végigvezetett motívum az előadáson a fölgyulladó-leoltódó örökmécses asztali lámpa. Rendben, nincs mese. A darabot indító Makszimnak, Rimma szerelmének monológját halljuk ismét, ő mesélte el tulajdonképpen a lány történetét, hiszen a lány álma az volt, hogy az ő élete is mese lehessen. Megjelenik Rimma mesei fehér parókában és UV-fényben átsétál a színpadon, közben szerelme tollakat(?) szór rá a karzatról. Kisétál a hátsó ajtón a halálában cárkisasszonnyá, angyalivá átlényegült, sohasevolt menyasszony, a koszos kis szűz, az alkoholista debil. Szép képsor, muszáj megemelni az eredeti darabot, mert helyenként egyenetlen. És ezek után utolsó gesztusként ránkbassza (már bocsánat!) a hátsó ajtót a cárkisasszony. Pusztán ennyi, ami nem tetszett az előadásban.

Tisztán, világosan, hitelesen állította színpadra Czajlik József a drámát, a színészek őszintén, fölösleges sallangoktól mentesen adják elő ezt a nem éppen könnyen eljátszható színdarabot. A darab egyenetlenségei nem ütnek át az előadáson, teljesen hihető a történet, hogy vannak ilyen emberek, vannak ilyen helyzetek, nemcsak nálunk, máshol a világban is élhetetlen az élet. Ritkán látni ennyire hihető, őszinte, szép előadást és ennyire átélhető, mai problémákról szóló kortárs színdarabot. Picit elhittem, hogy ez a rémálom lehet valóság is. Nagy szó. Csekély hibái ellenére kiemelkedő művész teljesítmény magyar színházi berkekben. Gratulálok hozzá az alkotóknak!

Kapcsolódó oldal: Komáromi Jókai Színház

Rovat: