Taekwon-do Európa-kupa győztes veszprémi diák
Beküldte szerk -
Suli-száj rovatunkban a Veszprém Index iskolapartnereitől származó írásokat, cikkeket, gondolatokat közöljük, hogy a nagyközönség is elmerülhessen a veszprémi iskolai élet hangulatában, és megismerkedhessen a helyi iskolák és tanulóik eredményeivel. Ezúton is várjuk olyan újabb iskolák jelentkezését, amelyek részt vennének a Suli-száj rovat alakításában.
A Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola e rovatában olyan tanulók szerepelnek, akik valamilyen nem iskolai munkával összefüggő területen kiemelkedő teljesítményeket mutatnak fel, vagy készülnek arra, hogy amit ma hobbyként élnek meg, az tágabb közösség örömére, szórakozására is szolgálhasson. Kezdjük a sort Darnai Péterrel, aki komoly sikereket ért el a sport területén!
A taekwon-do koreai eredetű harcművészet, kb. 1300 éves múltra tekint vissza. Maga az elnevezés 1955-ből való, Choi Hong Hi nagymester nevéhez fűződik. Aki a koreai hadseregben oktatta e sportág alapjait.
A taekwon-do Magyarországon 1977 szeptembere óta van jelen Harmat László 7 danos nagymester vezetésével. Herenden 1985-től működik Pátkai Zoltán és Pátkai Miklós irányításával. Versenyzőik számtalan kiemelkedő eredményt értek el Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon és hazai versenyeken egyaránt.
1998-ban kezdtem el a taekwon-do alapjaival foglalkozni testvérem hatására. 2000 óta versenyzem hazai színekben és 2003-tól a magyar válogatott tagjaként.
E r e d m é n y e i m :
világbajnoki ezüstérem
világbajnoki 5. hely
2-szeres Európa kupa győztes
2 Európa-bajnoki 5. hely
2 Európa-kupa ezüstérem
4 Európa-kupa bronzérem
8 magyar bajnoki cím
4 diákolimpiai aranyérem
3 legtechnikásabb versenyzői cím
Veszprém Megyei Sporttanács különdíja
ezeken kívül 7 bronzérem, 5 ezüstérem
B kategóriás Thai-boksz győzelem
Számomra a legjelentősebb a 2004-es év volt, mert a magyar bajnoki cím, a diákolimpiai győzelem mellett az ifjúsági Világbajnokságon (Riccione, Olaszország) csapatunk ezüstérmet szerzett, egyéni indulóként ötödik lettem, mellyel kiérdemeltem a Veszprém Megyei Sporttanács különdíját
18 éves vagyok. 10. osztályos koromban kerültem át a Jendrassik-Venesz Szakközépiskolába. Most a 11. D osztályba járok. Mindennap 4-kor kelek, hogy edzéssel tudjam kezdeni a napomat. Fontosnak tartom, hogy mind testemet, mind szellemi szintemet edzésben tartsam. Hetente ötször edzek. Azért is fontos az edzés, mert segít átvészelni azokat a kudarcokat, amelyek a mindennapok nehézségeihez tartoznak. Könnyebben viselem a lelki és fizikai fájdalmakat is. Az élet is olyan, mint a sport vagy az iskola. Vannak könnyű és nehéz helyzetek, amiket a legnagyobb fegyelemmel, figyelemmel, érdeklődéssel, odaadással, képességeink szerint több-kevesebb sikerrel meg kell oldani. Szeretem ezt az iskolát, mert megteremtette nekem a lehetőséget arra, hogy bizonyos problémák elkerülésével egyszerre tanuljak és sportoljak is. Ezt a korábbi iskoláim nem tették lehetővé.
Szerencsém van abból a szempontból is, hogy nagyszerű tanárokat kaptam, akik megszerettették velem az iskolát, és ösztönöznek arra, hogy tanuljak. Sokan azt hiszik, hogy a sporthoz nem kell műveltség; pedig minden sportsiker a fejben kezdődik. És ez nem csak az élsportokra igaz.
Nem hiszed? Próbáld ki!