Az ehavi tökölés (akkor is addig fogom froclizni, amíg címet nem változtatnak) a Játékszínben Závada Pál író-szociológus vendégszereplésével valósítódott meg. A beszélgetőpartner szintén idegenben játszott: Kovács Dezső, a Kritika folyóirat prominens képviselője volt látható a kék sarokban. Fülöp Johanna képviselte a helyi erőket, de ez a képviselet kimerült néhány keresetlen szóban a rendezvény elején és végén. Szintén Veszprémet képviselte a tizenöt fős nézőtéri tömeg (de ebben már a jegyszedő néni is benne van), városunk színe-virága…

Závada Pál 1997-ben robbant be a kortárs irodalomba Jadviga párnája című regényével, melyet hamarosan filmen is viszontláthatott a nagyérdemű. Az első – megérdemelten nagysikerű – regényt azóta két másik követte, a Milota és A fényképész utókora. Závada szociológusi tapasztalatait is hasznosítva a XX. századi, vidéki Magyarország életének néhány meghatározó korszakát eleveníti fel írásaiban. Az író a veszprémi közönség számára is ismerős lehet, hiszen legutóbbi regényének megjelenése alkalmából (talán egy évvel ezelőtt) már volt módunk találkozni vele – akkor a Dimitrov (oppardon, VMK) szervezett vele egy heveny író-olvasó-dedikáló találkozót.

A jelen „tökös” rendezvény bár némileg rövidre volt szabva, igen informatívnak bizonyult: a maroknyi irodalombarát szabadcsapat sokat tanulhatott a ’80-as, ’90-es évek irodalmi viszonyairól, valamint arról, hogyan lesz valakiből író, és miért pont regényeket kezd írni. A beszélgetés tényleg izgalmas volt, ami nem utolsósorban Kovács Dezső profizmusán múlt. A kritikus kiválóan boldogult a kérdező szerepkörrel – bár először leginkább Morgó jutott róla az ember eszébe, mivel karakteresen mogorva arcára minden szökőévben egyszer tévedt egy félmosoly.

Most már legalább tudjuk, milyen a jó moderátor: nem tolja magát előtérbe; profi módon felkészült az adott tárgykörben, és ha valami homályosnak tűnik, azt gyorsan és világosan el tudja magyarázni a közönség együgyűbb tagjainak is; nem hagyja, hogy az író túlzottan szerény lévén lekicsinyítse saját érdemeit és jelentőségét. Mindemellett még néhány kritikainak tűnő észrevétel is belefér – a szervezők felé mért apró oldalvágásokként (pl. „Most egy színész felolvashatna a regényből…”, vagy „Az egy óránk ugyan lejárt, de azért van valakinek kérdése?”).

Szóval feltűnően nívós kulturális rendezvény volt ez, de én a szervezők helyében alaposan végiggondolnám, mi lehetett a feltűnő érdektelenség oka (VEN, jó idő, a ballagás közelsége, jegyárak, mittomén…). A rendezvényre szánt idő nevetséges rövidsége (nem mindig van ez így, és számomra abszolút rejtély, mitől függ az időtartam) is enyhén szólva bosszantó tényező.

A „tökölős” műsorfolyam következő meghívottja Tóth Krisztina költőnő lett volna, de ezúttal hívom fel mindenki figyelmét arra, hogy a mára tervezett „tökölés” elmarad. Reméljük, Tóth Krisztinával később még találkozhatunk – már csak azért is, mert Karafiáth Orsolya szereplése legutóbb meglepően nagy tömeget mozgatott meg. Amennyiben ez a költészet női művelőinek szóló érdeklődés, Tóth Krisztinának is jó esélyei vannak, de azt el kell mondanunk, hogy ő is volt Veszprémben nem is olyan régen, a Művészetek Házában. Hát, kíváncsian várjuk, mi lesz még ebből…