Nem bírom végignézni. Most megy a tv-ben, de nem bírom már nézni. Inkább leülök ide, a gép elé, miután megmostam a kezemet a friss ivóvízben. A Windows zenéje beleharsog a vihájsztuba. Írnom kéne, de most minden olyan hülyeségnek tűnik. Sortalannak érzem magam.

Ma vettem egy harisnyát. Sárga. Ja, és az volt a legnagyobb gondom, hogy nem tudtam eldönteni, éhes vagyok-e vagy sem.
Közben beállít ember, és az a legnagyobb problémája, hogy az üveget, amit talált, visszaveszik-e a boltban?
A kutya meg kimenne szarni.

Ó máj gád, disz iz inglis! A németet értettem. A zsidókat nem.

Azt hiszem, ez nem az a film, amit nekem találtak ki. Mert az tűnt fel, hogy a német tiszt az a fiatal csávó, a kissebségi a Szomszédokból. Érdekes. Gyurka meg mintha felolvasna.
Mondjuk a könyvben meg én olvastam (f)el őt. Ezt olvastam én egyáltalán?! Vagy most köcsög vagyok? Asszem összezavarodtam kicsit…
A lényeg, hogy most nincs mit mondanom.
Mert minden hülyeségnek tűnik.
Pedig a felét nem is érzem.
Mert én beleszülettem a készbe.
Nekem minden a seggem alatt van.
Ez csak egy film.
Csak egy könyv.
Csak egy.
Csak.

„Miért mondod mindenre, hogy természetes?”