Van Fancsikai Péter. Ő a Tibor. Van a Józsi, a hájasseggű barátja (Egri Bálint). Aztán ott a csaj, akinek a nyála csorog a Tibi után, ő a Kata (Gáspár Kata). Van még az unatkozó nagyvilági piszkafa, a „jónő” Alex (Gregor Bernadett). Aki a cégtulajdonos Rényi, a nagydarab geci pénzespasas (Gesztesi Károly) felesége.

A helyszín egy döguncsi üdülő a Balaton(?) partján, ide érkezik Tibor, korántsem hódítani, hanem törit tanulni, mert nyálas mosolyú, jólfésült töritanára, a Köves (Németh Kristóf) meghúzta évvégén. Köves később Alexet is meghúzná, de ez már nem jön össze neki… A sztori nem túl bonyolult, a hülye is megérti. Tibornak bejön Alex, a nő unja magát, flörtölget vele, megérkezik a szerető, Köves, és ezzel fuccs Tiborka hódítási akcióinak. A főnök rajtakapja Kövest és Alexet, felelősségre vonja feleségét, ám a cicus mellett sem a szerető, sem Tibor nem áll ki-meg-fel... Alex később bosszúból elmenne Tiborral, de már neki sem kell, hiszen a fiú a beavatási história alatt rájött, hogy neki csak a szex nem elég, neki szerelem is kell, méghozzá Kata személyében, így őt dugja meg…

Jobb, mint vártam. A cselekménybe néha a régi filmtechnikát idézve beúszik egy-egy képsor, mely a Tibor képzeletében lejátszódó eseményeket mutatja, például az üdülőbe érkezését, vagy mikor Alexnek imponálni próbál. Természetesen a valóságban minden épp visszafelé sül el. Csak az a szex… Egy kritikában olvastam, hogy ha 13–14 évesekről szólna, akkor érthető lenne ez a fajta gyenge humorizálás a szexen, ámde a filmben 17 évesek a szereplők – mégis egy óriási aranyszínű műfasszal szaladgálnak, vagy cserepes kaktuszt és muskátlit kötöznek kis pöcsükre, hogy növeljék a hosszát. Mindamellett a film talán nem is törekszik bárminek a mélyebb vagy reálisabb ábrázolására, s így elfogadhatók ezek a trágár és gyenge poénok, melyek legalább jól vannak felépítve. Az „Amerikai pite” és társai mintájára minden előfordul benne, ami a felvilágosító tinivígjátékok elengedhetetlen eleme. Tibor tangában, Tibor a műbrokival, Tibor kaktusszal a kukiján, Tibor mint homokosnak nézett fiú… Baromi nagy klisék, de akkora blődségek, hogy szinte letaglózzák az embert, és azt hiszem, nekem ezért kellett röhögnöm rajtuk. Persze a klisék egy része idegesítő is egyben, de hát pont annyit várjunk tőle, amennyit adhat.

A főszerepeket diákok játsszák, jól-rosszul, de fogyaszthatóan. A felnőtt triumvirátust alkotók (Gregor, Gesztesi, Németh) másodvonalas színészek, egy-egy jellemvonás illusztrálására épp megfelelőek: a félredugó feleség, a bárgyú nagyfőnök és az édibédi szépfiú. Fonyó Gergely nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a „Kelj fel Jancsi”, és a „Na, végre itt a nyár!” játékfilmek, emellett a „Tea” valamint a „Szeret, nem szeret” című tévéfilmsorozatok. Ha annyi pénze van, hogy filmet készíthet, miért nem veszi a fáradtságot, és törekszik minőségre? Miért huszadrangú, felkapott sztárocskákkal adja el halovány poénocskákkal tűzdelt gyenge történetkéjét? Csak ennyire futja neki?

Leszaggatni a mozivásznat, orrba verni a szereplőket és széttörni azt a hamis cukorvilágot, amiről a film mesél! Legfőképp pedig Fonyó Gergelyt vagy likvidálni a filmiparból, vagy kényszeríteni, hogy vérrel-verítékkel megszüljön akár csak egy jó ifjúsági vígjátékot! Halál a középszerűségre! Ne adjanak a közönségnek langyos vizet inni… Fulladjanak bele az alkotók!