BOGNÁR ZOLTÁN

A Párizsban született művész budapesti Képzőművészeti Főiskolai tanulmányai után rövid ideig díszlettervezőként dolgozott, majd Veszprém megyében, Vörösberényben telepedett le. Itt bekapcsolódott a nyaranta szervezett pedagógus művésztelep életébe. A Balatonfüreden, majd később Veszprémben tanári állást vállaló alkotó művészetszemlélete kialakulásában a legtöbbet Konecsni Györgytől kapta.

Bognár a régió kulturális életének aktív szereplője, a kollektív tárlatok rendszeres résztvevője. Önálló kiállításai tanúskodnak sok munkával kifejlesztett egyéni hangjának megtalálásáról, amelyhez, kísérleteinek eredményeképpen megtalálta az anyag dekoratív játékát érvényesülni hagyó csurgatott zománcfestmény, vagy ahogy ő nevezte, a zománcgrafika műfaját. Ezek a hetvenes évek elején festett képek nagy domináns érzéki fekete foltjaikkal a farce-ok és a Paraszt Dekameron világát élesztik újjá, feldolgozva a bakonyi erdők legendáit, a pannon táj meséit (A bakonyi betyár halála, Tavaszünnep, A tihanyi kecskekörmök legendája). A monumentális táblaképek közé sorolható nagyméretű művek szereplői pogány életörömöt sugároznak. A későbbi linómetszeteken ez a vitalitás csöndesebb anekdotázó kedvvé szelídül, bölcs derűvé alakul. A folklorisztikus formák parafrázisának idézőjele Bognár képein a humor. Önálló grafikai lapjain, de sorozataiban is érvényesül az újrajátszás, felidézés vidámsága. Szólásmondásokat megörökítő lapjai, a „nevető fejfák”-at ábrázoló tréfás sírversei bölcs emberismeretről is szólnak.

Bognár grafikáinak másik nagy csoportját képezik a drámai hatású lapok: Kőműves Kelemen balladája, a Tihanyi templom alapítása, a Halotti beszéd. Jellemzője a nagyméretű linóleummetszetek alkalmazása, amelyet többször egy képen alkalmazott több dúc használatával valósított meg. Munkásságának külön fejezetét alkotják ezek a több dúcról készített nyomatok, nagyméretű linómetszet kép-párok, amelyeken a betyáréletet ábrázoló pásztorművészek faragványai hatottak rá. Ez a független szellemiségű művész ragaszkodott a táj hagyományaihoz és a hagyományokban őrzött szellemiséghez. Bognár utolsó korszakában döbbenetes erejű arckép-sorozatot készített több, mint hatvan művészről, íróról, zenészről. Ebben a korszakában készített festményeivel és szobraival teljesedett ki életműve.

Bognár mindvégig hű volt ars poeticájához:
„Hitvallás: számomra a művészi kifejezést az útszéli falusi pléh Krisztusok arckifejezései jelentették. Elsősorban festésmódjuk, naivitásuk, egyszerűségük, őszinteségük, hús-vér emberi mondanivalójuk.”

Gopcsa Katalin

Rovat: