Index - Veszprém Presszó – Mérce

Ön szerint jó döntés volt a kétszintű érettségi bevezetése?

Kedves Olvasóink!

Az Index Veszprém - karöltve a Veszprém Presszó hetilappal - folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.

Aktuális kérdésünk:
Ön szerint jó döntés volt a kétszintű érettségi bevezetése?

Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve az info@veszprempresszo.hu címen.

Vélemény a kétszintű érettségi szavazásról
Schultz Zoltán, az Polgármesteri Hivatal oktatási irodájának vezetője

A szavazás eredménye nem lepett meg, az megfelel annak a hangulatnak, ami országosan is övezi a kétszintű érettségi bevezetését.
Úgy gondolom, hogy a döntés elutasítását jelentősen befolyásolja az újtól való félelem, ami amiatt is kialakulhat, hogy a vélemény-nyilvánítók jelentős része nem ismeri az új érettségi szabályok tartalmát, valamint az új tantárgyi követelményeket. Ezek megismerésére véleményem szerint elegendő idő állt rendelkezésre.
Tovább >>>

A változások mértéke tantárgyfüggő is, hiszen matematikából és a természettudományos tárgyak egy részéből (fizika, biológia, kémia) az érettségi tulajdonképpen eddig is kétszintű volt, hiszen egyesek úgynevezett iskolai érettségit írtak, míg mások közös érettségi felvételi dolgozatot. Ezen tárgyakból a forma nem változik jelentősen, a tartalom lesz részben új. Tapasztalatom szerint a jelentősebb félelem és elutasítás azokra a tárgyakra jellemző mind a diákok, mind a pedagógusok részéről, amelyeknél mind a tartalom, mind a forma alapvetően megújul.

A kétszintű érettségi bevezetése kiváltja az eddigi felsőoktatási felvételi vizsgákat, amelyet én feltétlen pozitívnak érzek. Ez a diákok számára mindenképpen könnyebbséget jelent. Kedvező változásnak ítélem meg, hogy megszűnik a felvételinek azon kettőssége, amely szerint voltak diákok, akik felvételi nélkül csak középiskolai eredményeik alapján jutottak be felsőoktatási intézményekbe, míg mások dolgozataik alapján. Az új egységes megítélés, miszerint mindenkit a dolgozatai és a középiskolából vitt pontszám alapján sorolnak be, az alaposabban felkészített, jobb tudású diákoknak kedvez. Sajnálatosnak tartom, hogy a felsőoktatási intézmények jelentős része nem követeli meg az emelt szintű érettségit, ez véleményem szerint a nem minőségi oktatás irányába történő elmozdulás.

Igen fontosnak tartom, hogy a rendszer rugalmasabb lesz az eddigieknél, hiszen lehetőséget nyújt például előrehozott érettségire.

Remélem, hogy egy sikeresen lebonyolított érettségi időszak megerősíti a kétszintű érettségit, és az esetleges problémák – amelyek egy új rendszer bevezetésekor óhatatlanul fellépnek - nem az elutasításához, hanem a javításához járulnak majd hozzá.

Nagyon szerencsétlennek tartanám, ha a problémák hangsúlyozása kerülne előtérbe, és az új rendszer valódi, hosszabb távú kipróbálás előtt, újra átalakításra kerülne.

Rovat: