Víz világnapi ünnepség a vízparton
Beküldte rosen -
Az egyesült nemezetek szervezetének 1993-as közgyűlésén született az a határozat, mely március 22-ét a víz világnapjává nyilvánítja. Magyarországon 8. alkalommal ünnepeljük ezt a napot. A Dunántúli Regionális Vízmű Rt. idén balatonfüredi központtal szervezte programjait, melynek keretén belül péntek délután tárlat nyílt az ART-EAST Galériában kortárs festők és gyerekek rajzaiból. Emellett szakmai kiállítás is kezdődött. A nap kiemelkedő eseménye volt M. Nagy József veszprémi szobrászművész "Az élővilág oltalmazója" című szobrának felavatása a szívkórház kertjében. Az alkotást Manninger Jenő a KVM politikai államtitkára és Tóth István a DRV vezérigazgatója adta át. (Radio Jam)