Talán az ember az az állatfajta, amelyik szereti, ha szemébe köpnek! Kiváló lehetőség adódik erre a művészetekben, különösen a pedig a színházban, a színpadon. Na Fassbinder a Szenny, a város és a halál című darabjában köpött egy jót!

A Játékszínben bemutatott darabot először játsszák Magyarországon, ám (úgy néz ki) a nagy sikerre való tekintettel valószínűleg jövőre is repertoáron marad, sőt felviszik Pestre, a Tháliába is.

De miért olyan sikeres a darab? (A taps közben még egy kósza „bravó” is felhangzott a nézőtérről, s ez itten nálunk nem szokás!) Mert nincs benne képmutatás, hazugság, pátosz! Olyan igazi Fassbinderes (Faszis) mű: kurvák, stricik, hímringyók, buzik, erősek és gyengék, kapaszkodók és le(el)zuhanók. És a gazdag zsidó. Most erre kéne kihegyezni az írást, mert ez a trend, de nem teszem. Vannak és voltak zsidók, ahogy vannak németek, magyarok, szerbek, horvátok, angolok etc. És volt egy második világháború. Ennyi. (Az antiszemitizmus és a cionizmus kérdéskörét meghagyom Alajosnak – olyan jól áll neki!)

Szóval a darab? Kitűnő díszlet, jó rendezés, színvonalas színészi játék. (Persze kíváncsi lettem volna Hanna Schigullára Roma B. – főszereplő prosti – szerepében. De ne kívánjunk lehetetlent, csak maximumot! Annak pedig megfelel a színészek játéka.

És a történet? Gazdag zsidó „beleszeret” egy kurvába…, a vége csak halál lehet. A XX. század perdita költészetének alapmotívuma köszön vissza: a mocskos világhoz alakuló mocskos külső mögött megbújó tiszta belső. A szerelem és a halál morbid rokonsága, no és emellett napjaink elidegenedése, elhidegülése…

Köpet az arcunkon, behunyt, kis-közép-nagypolgári jólétbe meredő tekintetünkön egy könnyű szikevágás. Aki ezt nem szereti, az ne menjen el erre a darabra. Pedig pont ez lenne a Fassbinder művek lényege: „amit csinálunk, azzal megpróbáljuk a közönségünket bizonyos módon érzékennyé tenni az élet, a környezet iránt” (Rainer Werner Fassbinder).

sax