Március első estéjén dübörgött az ősrock a VMK-ban. A színpadon városunk egyik tehetséges bandája, a Session nyomult. Programjukban a hard rock egyik dinoszaurusza, a Led Zeppelin dalait interpretálták. Rockzenész ismerősömtől tudom, hogy a Zep nótáit nem éppen egyszerű játszani.

Nem olyan túl nagy számú, de lelkes, zeneértő közönség előtt csaptak a fiúk a húrokba. Nem volt eszement a hangerő, de dögösen szólt a cucc, szóval autentikus volt az egész. Erre rátett még egy lapáttal az a tény is, hogy a zenekar gitárosa ugyanazt a fender telecaster márkájú hangszert használta, amit Jimmy Page alkalmazott a Led Zeppelin pályafutásának kezdetén. Ami különösen tetszett a Session műsor-összeállításában, hogy nem csak a Zep korai korszakának a nagy slágereit játszották, (Rock and Roll, Good Times, Bad Times, Whole Lotta Love, és természetesen a Stairway to Heaven) hanem elővették a kései periódus kevésbé ismert dalait is (The Song Remains The Same, Over The Hills And Far Away, Nobody’s Fault But Mine).

Bár magukat Led Zeppelin Emlékzenekarnak titulálják, és ezen az estén csak a Zep volt műsoron, a Session repertoárjában megtalálhatók Deep Purple és Cream dalok, sőt vannak saját kompozícióik is, amelyek szintén figyelemre méltóak. Mindent összevetve egy nagyon hangulatos estében volt része azoknak, akik szeretik a minőségi rockzenét, hiszen a banda profin hozta a legendás brit kvartett dalait. A súlyos dobleütések, a virgás gitárszólók, a magas hangfekvésű ének, a pontos basszusjáték szerintem tetszett volna Robert Plant-nek és Jimmy Page-nek is…

Kilgore